Élet-Stílus

A motorosokra nem vadásznak

A biztosítók többsége nem vetette ki hálóját a motorosokra, így a két kerék megszállottjai csak egy-egy társaságnál találnak 30-50 százalékos kedvezményt - állítja a CLB Független Biztosítási Alkusz.

A biztosítók többsége szinte hozzá sem nyúlt a tavalyi motoros kgfb-díjakhoz, annak ellenére, hogy évről évre egye több motorkerékpár fut az utakon (a tavalyi statisztikák szerint 2008-ban csaknem 142 ezer ilyen járművet tartottak nyilván).

„A motorkerékpárokat ugyan elsősorban továbbra is hengerűrtartalmuk alapján kategorizálják a biztosítók, de egyre több helyen látni a fenntartó életkora szerinti kockázati besorolásokat is” – mondta a CLB értékesítési igazgatója, Németh Péter.

Azok a biztosítók, amelyek eddig nem szakítottak különösebben nagyot a motoros kötelezőkből, szinte hozzá sem nyúltak korábbi tarifáikhoz. A piacvezető biztosítók közül viszont nem egy társaság (Aegon, Generali, Genertel, Allianz) vélhetően magasabb kockázatot látva a motorosokban, bizonyos esetekben 5-25 százalékkal meg is emelte jövő évre vonatkozó alaptarifáit.

Váratlanul igen kedvező tarifákkal “nyitott” a motoros piac felé az AIM Biztosító, amely bizonyos, kevésbé kockázatos szegmensekben akár 50 százalékos engedményt is ad. A Groupama-Garancia szintén markáns kedvezményekkel operál – főleg az alacsonyabb kategóriákban. A K&H Biztosító is kiemelt néhány típust, amelyeknek a tavalyi díj 10 százalékát engedi el.

A januártól hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) szabályozó törvény szerint jövőre már a segédmotoros kerékpárokra is kell kötelező biztosítást kötni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik