Bár írásaival nem a széles olvasóközönség ízlését vagy az irodalmi divatot szolgálta ki, mégis szinte minden kitüntetést megkapott, amelyet a spanyol nyelvű irodalmi életben adni lehet: 1983-ban például a Nemzetközi Irodalmi díjat, 1991-ben a Cervantes-díjat, 1998-ban pedig az Asztúria hercege díjat ítélték neki.
Az Ayaláról elnevezett irodalmi alapítvány szóvivője elmondta: az idős író természetes körülmények között hunyt el kedden madridi otthonában.
Az 1906-ban a dél-spanyolországi Granadában született Ayalát a spanyol polgárháború száműzetésbe kényszerítette: Argentínában és az Egyesült Államokban élt és dolgozott, mielőtt visszatért szülőhazájába.
A jelenkor egyik legnagyobb spanyol irodalmáraként és gondolkodójaként számon tartott Ayala így nyilatkozott önmagáról: “Szkeptikusnak születtem. Semmiben sem hittem soha túlságosan, mindent kétségbe vontam. Ezt a fajta kétséget az írással lehet legjobban kifejezni”. Egy könyvbemutatóján pedig így köszöntötte olvasóközönségét: “Köszönöm, hogy eljöttek. Mit mondhatnék még? Nekem személy szerint elegem van Francisco Ayalából.”
Az író-szociológus magát moralistának és liberálisnak tartotta, aki “a társadalom morális hanyatlása” ellen emel panaszt. Egy olyan országban, mint Spanyolország, ahol mély szakadék tátong a jobb- és a baloldal között, és ahol gyakorlatilag hiányzik a liberális közép, Ayala magányos harcos maradt. Soha semmilyen politikai pártnak nem engedte meg, hogy “bekebelezze”, és Spanyolország “élő lelkiismereteként” tekintettek rá.
