A Vasas SC nem értékesítette labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság 99 százalékos tulajdonrészét - a fővárosi egyesület hétfőn elállt a szerződés aláírásától.
Továbbra is Moszkvában a legdrágábbak a szállodai szobák - állapította meg elemzésében az üzleti utazások szervezésével foglalkozó brit Hogg Robinson csoport. Az orosz főváros immáron ötödik alkalommal végzett a lista élén.
Jövőre talán befejeződhet az egyik legpatinásabb Duna-parti épület, a Klotild-palota felújítása, ahol 102 szobás luxusszálloda fogadja majd a vendégeket.
A műkorcsolyázók páros küzdelmében a kínaiak megtörték a szovjet-orosz hegemóniát. A svájciak is örülhetnek, miután bő egy órán belül két aranyat is szereztek az olimpia harmadik napján.
Kedd este két mérkőzéssel elkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligájának egyenes kieséses szakasza. David Beckham hét év után találkozik a Manchester Uniteddal, és a Milan jelenlegi formáját elnézve nem lehetnek vérmes reményei. A Real Madrid a Lyon ellen meccsel.
Herbai Máté operatőr vehette át a 2002-ben elhunyt film- és televíziós rendező emlékére alapított Fehér György-díjat hétfő este a budapesti Toldi Moziban.
Nemzetközi elfogató parancsot adtak ki a doppingvétség miatt a 2006-os Tour de France-győzelmétől megfosztott és eltiltott amerikai Floyd Landis ellen.
Nemanja Vidics és Anderson, a Manchester United védője, illetve középpályása nem utazott el az olasz AC Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésére.
Guus Hiddink június 30-án távozik az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztéből, és hétfői sajtóértesülések szerint török szakvezető lesz.
Az Országgyűlés képviselői a héten döntenek annak az Olimpia Törvénynek a sorsáról, melyet a BOM nevű civilszervezet készíttetett el és amit a Fővárosi Közgyűlés egyéves szakmai egyeztetés után, 2008 december 18-án fogadott el ötpárti konszenzussal. A törvény elfogadásához a jelen lévő képviselők négyötödének a támogató szavazatára, tehát teljes politikai konszenzusra van szükség.
Minden idők legnézettebb kosárlabda-mérkőzésén, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság idei All Star-gáláján Kelet válogatottja 141-139-re legyőzte a Nyugatot.
Négy napon belül másodszor ikszelt idegenben az Inter csapata, ám Mourinhóék ennek ellenére magabiztosan őrzik az előnyüket a tabella élén. A Napoli ellen remek meccset játszott a címvédő, csak a gólok hiányoztak.