Élet-Stílus
Potom 26 millió fontért, azaz 9 milliárd forintért akárki megveheti.
TGIF! – kiált fel az internetes világ nagy része péntekenként.
A matricákkal a fő baj, hogy a hátsó ablakra ragasztva korlátozzák a vezetőt a kilátásban.
2012. 10. 11. 17:36
Ha jól csináljuk, a vita hasznos eszköz lehet ahhoz, hogy jobban megismerjük a másikat.
2012. 10. 11. 16:00
A cipők talpa biológiailag lebomló műanyagból készül, míg felsőrészük organikus pamutból és lenvászonból.
2012. 10. 11. 11:46
A hős eb úszva segített két kétségbeesetten vonyító társa segítségére.
Akinek semmi nem hiányzik, nem lesz szerelmes.
Megcáfolták azt a széles körben elterjedt mítoszt, hogy az allergia rohamos terjedéséért a túlzott higiénia és a steril környezet tehető felelőssé.
Egyszerre két tervező is kellett ahhoz, hogy elkészüljön a cipő, amiben képtelenség járni.
Maru, a dobozmániás internetkedvenc egy szép napon részt vett a Szerencsjáték Zrt. japán megfelelőjének egyik akciójában és rámosolygott a szerencse: nyert egy rózsaszín Cadillac-et, ráadásul papírból!
- 13:19 Ronaldo a kaput sem találta el 11-esből, csapata végül öngóllal mákolta be a meccset
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 12:51 Napkelte, légballon a felhőkarcolók között és háborús mementó a hét képein
- 13:00 10 millió Fa: „A fa nem kertészeti gesztus, a fa klímainfrastruktúra”
- 12:18 A hívek millióinak lehelete és izzadása miatt kell megtisztítani a Sixtus-kápolna világhírű freskóját
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 11:10 „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rabló-pandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával
- 12:07 Megmutatta a csatároknak, hogy kell ezt csinálni: zseniális szólógólt szerzett a 20 éves védő
- 11:10 Defekt babrált ki a MotoGP címvédőjével, megszakadt a Ducati szédületes sorozata
- 11:04 Mérges gázok miatt került kórházba a CATL-gyár egyik dolgozója – a hatóság vizsgálatot indít
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás, vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
- 10:39 Sorozat készülhet András herceg bukásáról, de kérdés, ki készítené el
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 10:05 Meglepetés Szombathelyen: ilyen állat ritkán sétál egy áruház parkolójában
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 11:04 Mérges gázok miatt került kórházba a CATL-gyár egyik dolgozója – a hatóság vizsgálatot indít
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás, vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
