Élet-Stílus

A Konyhafőnök: Hamvas Zsuzsi a finálé kapujában esett ki

Már egy kis hiba is végzetes lehet a konyhában.

A zsűri döntése alapján Tóth Szilárd egyik versenyzőjének, Hamvas Zsuzsinak kellett levennie a séfkabátot és a Finálé kapujában távoznia A Konyhafőnök konyhájából a csütörtöki adásban, miután egymás után második nap is megvágta az ujját, ami Rácz Jenő szerint a túlzott stressz jele lehet.

Ami az aznapi feladatokat illeti:

  • először tintahalakból készítettek monokróm tányérokat a versenyzők, azaz olyan színre kellett hangolniuk az ételeiket, mint amilyen színben versenyeznek. A pulton ehhez megtaláltak piros, sárga és zöld színű alapanyagokat is.
  • A második feladat desszert volt. Sacher-torta, dobostorta, Fekete-erdő torta lapult a séfek búrái alatt. Ezekből az alapokból kellett egy-egy tányérdesszertet alkotniuk a séfkabátosoknak, azt azonban, hogy melyik süteménnyel dolgozhattak, ezúttal pusztán a szerencse döntötte el.

Hamvas távozásával már csak négyen maradtak versenyben, pénteken eldől, hogy kik lesznek – A Konyhafőnök történetében először – a Finálé hármaspárbajának résztvevői.

Hamvas Zsuzsi nagy népszerűségre tett szert a műsor által, férfiak is keresik a társaságát, mióta a tévében szerepel.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik