Élet-Stílus

Aranyér lehet a vége, ha a gyerek fél a kakimanótól

Getty Images
Getty Images
Az aranyérbetegség nagyon kellemetlen tud lenni. A genetika mellett az életmód is szerepet játszik a kialakulásában – ez pedig azt jelenti, hogy lehet ellene tenni, akár gyermekkorban is. Sajnos néhány gyerekkori rossz szokás elősegítheti az aranyér kialakulását.

Aranyér alakul ki, ha a végbél nyálkahártyája alatti vénák kórosan kitágulnak. A vénás csomók ki is türemkedhetnek, és néha meg is sérülhetnek. A betegség változatos panaszokat okozhat: míg egyesek csak kidudorodásokat tapasztalnak, mások komoly fájdalmat éreznek. Az állapot előrehaladtától függően az aranyerek viszkethetnek, kitüremkedhetnek, begyulladhatnak, vérezhetnek, néha vérrög képződik bennük, ami rendkívül fájdalmas tud lenni.

Az aranyér kifejezetten kellemetlen, hiszen kínos tájékot érint, és ezért nem szívesen beszélünk róla, pedig kellene: egyes életmódbeli változtatásokkal ugyanis megelőzhető lehet a kialakulása, illetve a meglévő tünetek enyhíthetők. Bár részben genetikai problémáról beszélünk, tudatos étkezési szabályokkal csökkenthetjük a kialakulás kockázatát.

A panaszok a felnőtt lakosság közel 40 százalékát érintik. A megelőzést már gyerekkorban érdemes elkezdeni. Az aranyeret okozhatja székrekedés, nehéz súlyok emelése, terhesség, ülőmunka, elhízás, mozgáshiány és a rostszegény táplálkozás. Ha ismert a fokozott családi hajlam az aranyérre, már gyermekkorban érdemes elkezdeni a helyes életmódra nevelést.

Ilyen lehet például a napi rutin kialakítása. Előnyös, ha a gyermekünk székletürítése mindig nagyjából ugyanabban az időben történik, így megelőzhető a székrekedés, ezáltal közvetve az aranyér is. A gyermek ne tartsa vissza a székletet, mert ez is problémákat okozhat. A rostgazdag táplálkozás, vagyis a sok zöldség, gyümölcs és teljes kiőrlésű pékáru fogyasztása szintén segíthet a megelőzésben. Javasolt a mozgásban gazdag életvitel, hiszen az aranyér egyik kockázati tényezője éppen az ülő életmód.

Némely gyermekkori rossz szokás hozzájárulhat az aranyér kialakulásához. Ilyen lehet például, ha a gyerek tart a vécére ülni valami miatt, esetleg fél az illemhelyen, ezért inkább visszatartja a székletet. Ha ez rendszeressé válik, előbb-utóbb a székelési inger intenzitása csökken, így a gyerek már nem érzi, mikor kellene vécéznie.

Nem csupán az általános félelem okozhatja, hogy a gyermekünk nem akar vécére menni. Felnőttkorban sem kellemes idegen helyen a vécézés, ezért ilyenkor gyakori a székrekedés. Ha krónikussá válik, az a végbél kötőszöveteinek gyengüléséhez vezethet.

Minden gyermek válogatós egy kicsit, ami nem könnyíti meg a védekezést az aranyér ellen. Általában a zöldségek és gyümölcsök fogyasztására nehéz rávenni a lurkókat, pedig a bőséges rostbevitel az aranyér megelőzése szempontjából lényeges. Másrészt figyelni kell arra is, hogy a gyermekünk eleget igyon, mert a megfelelő folyadékbevitellel is csökkenthető az aranyér kialakulásának esélye. Ajánlott nem cukros üdítőkből fedezni a gyerek napi folyadékbevitelét, ami – valljuk be – egyszerűnek hangzik, mégis ritkán kivitelezhető.

Ha már kialakult az aranyér, érdemes kezelni patikában kapható kúpok és kenőcsök kombinációjával. Súlyosabb esetben forduljunk orvoshoz, hogy elkerüljük a szövődményeket.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, a viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik