Élet-Stílus

„Minden hazugság volt” – ébredt rá a fiatal nő, miután DNS-tesztet csináltatott

TikTok / Thekennedyproj
TikTok / Thekennedyproj
Minden család őrizget titkokat, de ritkán akkorákat, mint amekkorára egy fiatal nő derített fényt, miután kíváncsiságból részt vett egy DNS-vizsgálaton.

Teljesen összezavarodott egy fiatal amerikai nő, miután néhány családtagjával együtt, kíváncsiságból elvégeztettek egy DNS-tesztet. Kiderült, hogy a lánynak rengeteg rokona van anyai ágon, noha az anyai nagyanyja egész életében azt mondta, egyetlen családtagja sincs, mert egyedüli gyerek volt, aki hamar árvaságra jutott – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A nagyi, aki 2002-ben hunyt el, mindig azt mondta angol gyökerei vannak, de szinte semmit sem tud a családjáról, mert nagyon kicsi volt, amikor a szülei meghaltak. Ehhez képest a DNS-vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a nagyinak tizennégy testvére volt, Virginiában született, de nem 1933-ban, mint ahogy az irataiban szerepelt, hanem 1927-ben, és nem angol, hanem afroamerikai gyökerei vannak.

A fiatal nő megkereste a nagyanyja családját és elképedt, amikor kapott róla néhány korabeli fotót, melyeken a testvéreivel látható. Bár a szülei tényleg korán meghaltak, a nagyi nem magányos árvaként, hanem egy népes családban nőtt fel.

Az unoka mondja, a családjával együtt össze vannak zavarodva, még mindig nagyon keveset tudnak, de próbálnak minél több információt összegyűjteni. Úgy tűnik, a nagyi fiatalon elmenekült otthonról, nevet változtatott és új életet kezdett, a múltját pedig igyekezett teljesen kiradírozni. Valószínűleg azért, mert afroamerikai származással sokkal nehezebb élete lett volna.

A fiatal nő egy TikTok-videóban számol be a történtekről. Azt mondja rengeteg érzés kavarog benne. Egyrészt örül, hogy népes rokonsággal bővült a családja, és miközben hálás a nagyanyjának, amiért neki is könnyebb életet biztosított, dühös is, amiért az egész eddigi életét hazugságban kellett leélnie, és sajnálja a nagymamáját, aki egész életében nem lehetett önmaga.

@thekennedyproj who else has stories like this?!? #familyproblems #identitycrisis #23andmeresults ♬ original sound - not kennedy

Ajánlott videó

Olvasói sztorik