Élet-Stílus

Öt hónap után feltűnt az elhagyott karikagyűrű – egy pérhalon

Most ismét kutatnak utána.

Csodával határos módon hamarosan visszakerülhet tulajdonosa ujjára egy ausztrál férfi hónapokkal ezelőtt elhagyott jegygyűrűje.

Suzie Quintal és férje, Nathan Reeves télen meglátogatták a Norfolk-szigeten élő családtagjaikat. Januárban – épp a második házassági évfordulójuk előtti napon – a férfi elment úszni, és a vízből már 1000 ausztrál dollár (230 ezer forint) értékű jegygyűrűje nélkül jött ki: az ékszert elhagyta a tengerben.

A Daily Mail azt írja, Suzie mindig figyelmeztette a férjét, hogy vegye le a karikagyűrűt úszás előtt, ezért is bosszús volt az eset után. A pár minden követ megmozgatott a gyűrű megtalálása érdekében – norfolki barátaik fémdetektort, üvegaljú csónakot, hálót is bevetettek, búvárfelszerelésben is keresték az ékszert, de nem jártak sikerrel.

Azóta eltelt közel öt hónap, és a pár egyszer csak kapott egy üzenetet: valaki látta a gyűrűt.

Nem egy ismerősük, hanem egy Susan Prior nevű nő, aki sznorkelezés (könnyűbúvárkodás) közben látott egy kis halat, amelynek a teste körül egy gyűrű volt. Leszedni nem tudta róla, de később eljutott hozzá a hír, hogy egy pár keresi a jegygyűrűjét, így aztán addig kutatott a Facebookon, amíg rá nem bukkant Reevesékre.

Susan Prior szerint nem volt szép látvány a – tengeripérfélékhez tartozó – hal, nem lehetett kellemes érzés az ékszert „viselnie” – a búvár szerint ha nem sikerül hamar rábukkanni a halacskára, és az állat nőni fog, a gyűrű be fog ékelődni a testébe.

A Gold Coast-i pár őrült izgatott lett a hír hallatán, Nathan és Suzie bízik abban, hogy barátaik rá fognak találni a halra – így a kis állat is megmenekül, és a gyűrű is visszakerül.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Norfolk Island Time (@norfolk_island_time) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik