Két és fél éve Wynne-Hughes Veronika mindent összepakolt. Nem azért, mert nem volt elégedett az életével, egyszerűen csak utazni akart. Pszichológusként dolgozott, aztán fogta magát, és bedobozolt.
Láttam az elrakott dobozokon, hogy pontosan ugyanúgy akartam folytatni mindent, ahogy ott abbahagytam. Nem az volt, hogy ‘hú, én most kidobom az összes cuccomat, és megjövök egy másik emberként.’
Nem hátizsákkal indult, tudta, hogy nem kell sokáig cipelnie a csomagját, csak egyik hajóról a másikra. Mindig olyan kapitányt keresett, aki akár heteket időzik a kikötőkben, elvégre elsősorban utazni akart, és nem vitorlázni. A világkörüli útért cserébe pedig matrózként dolgozott. Wynne-Hughes decemberben tért vissza, de nem marad túl sokáig a fenekén, idén novemberben indul egy két hónapos antarktiszi expedícióra, első magyarként fog elsíelni a Déli-sarkpontig egy több tízkilós szánnal a háta mögött.
De hogyan és miből?
Mielőtt még Wynne-Hughes az Antarktiszról beszélt volna, elmesélte, honnan jött a hajóstoppolás ötlete, hogyan is kell elképzelni az ilyesmit, ha valaki utána csinálná. Rögtön az első kérdés, ami az emberben felmerülhet, hogy biztos csak komoly tartalékokkal érdemes elindulni világot járni. Természetesen nem a hajóstoppolás volt az első állomás, Wynne Hughes minden pénzét elrakta, hogy hétvégente túrázzon, utazzon. Svédországba például 3500 forintért vette meg oda-vissza a repülőjegyét.
Itt nem ilyen félretett százezrekre vagy milliókra kell gondolni, mert soha nem volt.
– mondta.
Tulajdonképpen mindig is azért dolgozott, hogy utazhasson, és nem fordítva. A hajóstop volt a legkézenfekvőbb, így még vonatra sem kellett költeni, elég volt egy óriás bőröndöt maga után húznia. Becsomagolt 14 bugyit, pár pólót és nadrágot, aztán stoppolt. Matróznak állt hetekre vagy hónapokra. Ahogy Wynne-Hughes mesélte, az egészben az volt a legnehezebb, hogy olyan emberekkel töltött huzamosabb időt egy 10-20 méter átmérőjű vitorláson, akiket még havernak se választana. Nem a barátoddal, jó ismerősöddel utazol, hanem a főnököddel összezárva. Wynne-Hughes-nak fél év volt a legtöbb, amit egy hajón töltött, de egy kapitánnyal se menne újabb útra.
De ugye nagyon féltél, hogy megölnek vagy megerőszakolnak?
Wynne-Hughes Veronika szentül hiszi, hogy márpedig utazni mindenki tud, ha akar. Nem személyiség kérdése, hogy feltaláljuk magunkat egy idegen környezetben, és megtudjunk akár minden szükséges információt a helyiektől. Döntés kérdése az egész, döntés kérdése a félelem. Ő elhatározta, hogy nem fél. Se az utazástól, se a kényelmetlenségektől, se attól, hogy meglopják, vagy megölik.
Sokkal kevesebb gyilkos él a Földön, mint amennyiről feltételezzük, hogy létezik. Biztos sokan azért nem stoppolnak, mert attól félnek, hogy megerőszakolják őket, levágják a lábukat, megölik őket, de az a valószínűbb, hogy nem.
Hangsúlyozta, hogy óvatos és felkészült volt, de soha nem aggódott. Az már csak praktikusság kérdése, hogy a csomagolásnál milyen bugyikat hagyott otthon. Tisztában volt vele, hogy csak ismeretlen férfiakkal lesz összezárva, akikkel nagy valószínűséggel még barátságot sem akar kötni. Szóval úgy döntött, hogy a csipke marad.
Tudtam, hogy nőként, egyedül fogok kapitányok hajóira elszegődni. Mivel kézzel mosol, és teregetsz, a bugyit két vitorla között fog megszáradni, nem árt hogy az a bugyi nem egy tanga, hanem egy jó nagy, ronda sportos bugyi. Külön bevásároltam.
Mindenben segített a kapitánynak, vitorlát bontott, kormányzott, horgonyt húzott kabinért cserébe. De az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy óriási előnnyel indult. Hajós családban nőtt fel, egészen 7 éves koráig élt a Földközi-tengeren egy vitorláson, majd a szülei válása után minden iskolai szünetet angol apjánál töltött a tengeren. A matrózkodás egyáltalán nem volt új számára, bár Wynne-Hughes elmondta, hogy a képzettség nem feltétel a hajóstophoz, rengetegen utaznak úgy, hogy nincs komolyabb vitorlás tapasztalatuk.
Mi volt előbb: az Antarktisz vagy a hajóstop?
Technikailag persze a stoppolás, de Wynne-Hughes nem most döntötte el a Déli-sarkot.
Gyerekkori álmom az Antarktiszt megtapasztalni. De ebben nincs semmiféle kihívástudat.
November közepén indul és január közepén tér vissza. Két hónap alatt fogja átsíelni a kontinenst, vagy inkább hegynek fölfelé sítalpakon átcsoszogni egy jókora szánt maga után húzva. Az expedícióra Norvégiában készül, az Antarktiszt megjárt trénerek mérték fel, hogy milyen állapotban van az ember, hány felkészítő út szükséges a Déli-sark előtt. Wynne-Hughes Veronikának kettőn kell részt vennie, az elsőn már túl is van. Egy elméleti szekció után egy hétig túrázott olyan körülmények között, ami majd novemberben vár rá. Annyi cuccot pakolt maga mögé, azt ette, annyi felszerelést kapott, amennyire később szüksége lesz. A következő tréningen pedig összesen 400 kilométert tesznek meg a csapattal. Úgy néz ki, hogy Wynne-Hughes kifejezetten jó állapotban van, végig bírta a kőkemény túrát. Mentálisan készíti fel magát leginkább, elvégre nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megterheli az embert, hogy konkrétan semmi sincs körülötte a mínusz 50 fokban.
Se emberrel, se állattal, se baktériummal nem fogok találkozni. Ezt nem lehet utánozni az életben.
Ha sikerül, akkor Wynne-Hughes lesz az első magyar, ráadásul az első magyar nő, aki elsétál a Föld legdélibb pontjára, valamint a világ első tíz nője között lesz, akik megtették a távot. De ez neki csak másodlagos, mindképpen el akar jutni a kontinensre, az csak a ráadás, hogy három rekordot is megdönt.
Az, hogy én legyek az első magyar, aki eljut a Déli-sarkra, az nem érdekel. Nekem az volt a vágyam, hogy az Antarktiszt megtapasztaljam. Ezt az expedíciót erre találtam ki. Ennek következtében tényleg én leszek az első magyar, de erre teszek, nem ez a lényeg.
Már csak az a kérdés, hogy mennyi az annyi. Hogy ha valaki nem csak eljutni és körbenézni akar az Antarktiszon, akkor bizony bele kell nyúlnia a zsebébe, komoly felszerelést, és csapatot kell megfizetnie, akik folyamatosan felügyelik az expedíciót. És ez 30 millió forintba kerül.
A logisztika a legdrágább. Engedélyeztetés, és hogy az egész háttércsapatom ott legyen a kontinensen. Orvosok, meteorológusok készenlétben álljanak. Legyen repülő, leszállópálya. Ott semmi nincs, minden, ami ott van, oda is kell vinni. Az egész csapatot meg kell fizetni.
Wynne-Hughes Veronika gofundme oldalt hozott létre, valamint szponzorokat gyűjt, hogy összejöjjön az út. Eltökélt, mindig is erre vágyott, ha meg nem jön össze a pénz, elsősorban magában, és egy kicsit a magyarokban is csalódni fog.
Nem ártana itthon ezt a segítőszándékot erősíteni. Nem állunk élen ezen a téren. Kicsit jó lenne feloldani ezt a ‘mér’ adjak én másnak, ha nekem is alig van?’ Nekem például sosem hiányzott a pár száz, vagy ezer forint, amit egy hajléktalannak, vagy egy másik projektbe odaadtam.
Eddig kicsivel több mint 7600 font (~2,7 millió forint) gyűlt össze, Wynne-Hughes Veronika még mindig keresi a szponzorok, de ettől függetlenül megy, és kész.
Nagyon szeretném ezt az expedíciót, mindent megteszek, hogy ezt én megcsináljam. De hogy ha nem jön össze a szponzoráció, akkor is megyek. Csak teljesen más körülmények között. Nem expedíció keretében, és akkor nem lesz ebből egy országos szintű csinnadratta. Ez azt jelenti, hogy én eljutok az Antarktiszra hajóval, saját magam, saját szervezésben.
Novemberig még összegyűlhet a pénz a rekordokkal együtt.
