“Miután este elalszom, rendszeresen pornót néz, kimegy, és bámulja a laptopon.” “Nőket néz a neten.”
“Amikor csak lehet, pornót néz, karácsonykor is rajtakaptam, hogy a telefonján bámulta a kanapén.”
Ehhez hasonló mondatok nem egy női baráti társaságban elhangzanak, rendszerint dühös szemöldökvonások kísérik. A rendszeresen pornót néző pasik ezt a reakciót már jól ismerik, az igazán rutinosak az évek alatt hozzászoktak, hogy a nők nem tolerálják szokásukat, ezért úgy vannak vele, hogy jobb, ha a barátnő nem tud róla. Csakhogy a nők általában ennél furfangosabbak, és elég hamar kinyomozzák, ha érzik, van mi után kutakodni. Pornó volt, van és lesz is, de az ész nélküli fogyasztása ugyanannyira káros, mint akár az alkoholé. Pontosan ugyanannyira káros, ha rosszul beszélünk erről egymással a párkapcsolatban, és ugyanolyan problémákat generálhatunk, mint bármilyen szenvedélybetegségnél.
A szex fontos szükséglete az embernek, amit úgy tud a legkönnyebben kielégíteni, ha minél teljesebb képet kap annak mikéntjéről és variánsairól. Ehhez a legegyszerűbb és legkönnyebb választás, ha valamelyik pornóoldalon keresi a válaszokat. A pornónak ugyan nem a szexuális felvilágosítás a célja, mégis, azok, akik már 12-13 éves korukban rátalálnak a neten, valójában felvilágosításra használják – ők az a korosztály, akik még tájékozatlanok a szex témájában. Aztán rajtamaradnak.
Évek telnek el, mire felbukkan a probléma: igyekeznek titkolni a társuk előtt, de rendszeresen lebuknak. Az előzmények tele vannak furcsábbnál furcsa pornókategóriákkal, ami állandó veszekedésre ad okot, elindul az ördögi kör, aminek alapja a pasi szégyenérzete a titka miatt, amiből következik, hogy próbálja kompenzálni a szexben, majd ismét lebukik, megint hiszti van, és így telnek múlnak a napok.
A fő gondot nem feltétlenül a pornónézés okozza, hanem a kommunikáció formája.
mert ezzel akaratlanul is kialakítunk egy alá-fölérendelt viszonyt, aminek sose lesz vége. A nőket az zavarja, hogy más csajokat néz a pasijuk a neten, és hát milyeneket – olyanokat, amilyenek ők nem tudnak lenni, és nem is kell lenniük. Ez is érthető szempont, viszont a lebukás utáni balhézás, a másik hibáztatása nem segít. Azt vágni a másik fejéhez, hogy beteg, perverz, hogy pornófüggő, óriási hiba.
Többféle jó megoldás van a helyzetre: az egyik, ha a lebukás pillanatában nem hárítunk, hanem esetleg besegítünk a maszturbálásba, kézzel-szájjal, bárhogy. Az is jó megoldás, ha a lebukással és a pornónézéssel abban a pillanatban nem foglalkozunk, éljük tovább az estét, és egy nyugodtabb, lazább közegben (vasárnap délelőtti reggeli közben akár) elbeszélgetünk erről a másik hibáztatása nélkül. Kérdezni kell, nem minősíteni, a kérdések pedig inkább a megértésre irányuljanak, ilyenekkel érdemes kezdeni, hogy például, hogy ‘hány éves korodban láttál először pornót?’.
vagy mert olyan nőt akarnak társnak, aki csak mos-főz-takarít, a szexet pedig kiváltják a netes pornóval. A pornót sokan pótcselekvésként használják, stresszlevezetésre, főleg olyan férfiaknál jellemző a pornófogyasztás, akik középvezetők, nagy felelősség van rajtuk, és kevés a sikerélmény az életükben. Vagy akiknek semmi, de semmi hobbijuk nincs, nem sportolnak, nem zenélnek, nem szeretnek utazgatni, nem olvasnak, nem foglalják le magukat semmivel.
Azt azért nem árt észben tartani, hogy a pornónézés és a pornófüggés közt hatalmas a különbség: utóbbi akkor áll fenn, ha minden mást cselekvést, még a barátokkal való találkozást is annak rendel alá valaki, hogy pornót fogyasszon.
