Erről a kérdésről keveset hallani, pedig valószínűleg sokakat érint. Arról van szó, hogy mi van, ha az apafej tényleg apafej, kevésbé férj – vagyis erősebbnek érzi az apai vonzódásait, mint a hitvesit. Jobban kötődik a gyerekeihez, mint a feleségéhez.
Elsőre ez nyilván szomorú, sőt sokaknak felháborító dolog. Mégis hogy lehet ez? Ha jobban belegondolunk, nem olyan nehezen elképzelhető ez a felállás. Van egy házasság, nem rossz, de nem is a világ legjobb frigye, két ember, akik pár éve már ismerik egymást, és beálltak egy napi működési rendbe. Nem engesztelhetetlen gyűlölet vagy egyezményes unalom van köztük, csak egy napi megszokás. Ugyanakkor a gyerek(ek) – ha több van, nagyobb az esélye a jelenség kialakulására – természetéből fakadóan kizárólagosságra törekszik. Teljesen akarja a szülőket. És persze napról napra fejlődik, változik, folyamatos anyaggal látja el a szülőket. Az apa (és persze az anya is) jobban figyel rá, mint a hitvesre.
A kisgyerekes anyák sokszor félnek a megcsalatástól. De mi van, ha a papa úgymond a gyerekekkel “csalja meg”, ha a gyerekek miatt hanyagolja el a nejét? Ha nem is gondol a megcsalásra, mert teljesen a gyerekekre tud csak koncentrálni?
Fura helyzet, mert az egyetlen megoldás, ha az apa elfordul valamennyire a gyerekeitől (azaz némileg elhanyagolja apai teendőit), és megpróbál tudatosan figyelni a feleségére. Frissíteni, gazdagítani a kapcsolatot. Az mindenesetre furcsa, hogy az alapvetően egységes család úgymond riválisokra bomlik fel, ahol anya és gyerekek személyes érdeke szembefordulhat. És az is biztos, hogy hosszabb távon a család issza meg ennek a levét.
