A szovjet Vörös Hadsereg 1944 szeptemberében lépte át a magyar határt keleten, és 1945. április 4-én érte el Magyarország legnyugatibb települését. Csaknem nyolc hónapig folytak a harcok hazánk területén, amelyet a szovjet vezetés Németországhoz hasonlóan ellenséges államként kezelt, és központilag tüzelte katonái brutalitását a polgári lakossággal szemben is: „Ha megöltél egy németet, ölj meg még egyet!”, „Tegyétek magatokévá a büszke német asszonyokat!” – harsogták. Egyes, ideiglenesen visszafoglalt helységekben, Poroszországban vagy nálunk Nyíregyházán a mai horrorfilmeket megszégyenítő cselekmények nyomait lehetett dokumentálni.
A szovjet csapatok 1990-91-ben hagyták el Magyarország területét. Erről, és más érdekességekről, történelemről és bulvárról olvashat az 1991-es évből a Best Of 1990-2009. emlékköny-sorozat aktuális számában. A Sanoma Budapest kiadó emlékkönyvét keresse az újságárusoknál. A sorozat egy-egy évet feldolgozó számai kéthetente, az adott év legnagyobb slágereit tartalmazó CD-melléklettel jelennek meg.
Százezrek nyögték a győzelmüket
A lakosság szenvedése a front átvonulása után sem ért véget, köszönhetően Budapest hosszúra nyúlt ostromának. Sztálin parancsa szerint ugyanis a magyar fővárost a lehető leggyorsabban, „menetből” kellett volna elfoglalni, magyarul Malinovszkij parancsnok és tisztjei szó szerint az életüket kockáztatták volna a késlekedéssel. Budapest azonban ellenállt – 102 napig, amivel Sztálingrád és Leningrád után ez volt a leghosszabb városostrom. Malinovszkij ezért a Moszkvába küldött jelentéseiben jócskán eltúlozta, 180-200 ezer főre tette a védők valójában 70 ezer körüli létszámát, ami elfogadható magyarázat volt az elhúzódó ostromra.
A Budai Vár bevétele után például a szovjetek még tovább rombolták az épületeket, majd a romokról gondosan elkészített dokumentációval bizonyították a hadvezetésnek a heves csatákat. A védők magas számát azonban a fogságba esett ellenség létszámával is igazolni kellett… Ezrével fogdosták össze tehát a civil férfiakat az utcákról, és küldték őket hadifogolyként Sztálinnak. A második világháborúban összességében több százezer magyar honvédet és polgári személyt deportáltak a Szovjetunió valamely munkatáborába, többségük soha nem tért haza.
Képek a kivonulásról. Fotó: Mónos Gábor / MTI
A háborút lezáró békeszerződések után Sztálinnak esze ágában sem volt kivonni csapatait Magyarországról: amelyik országból a Vörös Hadsereg űzi ki a németeket, ott bevezetik a kommunista államrendet – jelentette ki, és ehhez még a háború alatt megszerezte a nyugati szövetségesek beleegyezését. Tudta jól, hogy a szovjet típusú kommunista államrendet csakis szuronyok és harckocsik árnyékában lehet bevezetni. A hivatalos indok szerint egyébként az Ausztriában állomásozó csapataik utánpótlását biztosították.
best 1990-2009.
Mennyibe került 1990-ben egy kiló kenyér? Milyen sorozatokat néztünk a tv-ben és milyen dalokra buliztunk 1991-ben? A válaszért kattintson a Best Of 1990-2009. honlapjára!
Megszállás, vagy felszabadítás?
Újabb ürügyet szolgáltatott a Vörös Hadsereg magyarországi állomásoztatására az 1956-os forradalom és szabadságharc. A szovjet vezetés első meglepetéséből ocsúdva megindította a Forgószél hadműveletet Magyarország ellen: szovjet páncélosok fojtották vérbe a szabadságot, a nyomukban megérkezett Kádár János. A Vörös Hadsereg ettől kezdve a Kádár rendszert oltalmazta a hazai ellenforradalmi erőkkel szemben: a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok 1991-ig maradtak.
A rendszerváltás után lehetett nyíltan megvitatni, hogy a Vörös Hadseregre felszabadítóként, vagy megszállóként kell-e tekinteni Magyarországon. A vitát érzelmek generálják, vagyis még nem sikerült lezárni.
A Terror Háza Múzeumban az 1944–45-ös éveket bemutató terem a „Kettős megszállás” elnevezést kapta: a szovjetek kiűzték hazánkból a nácikat, de ezzel együtt megszállták az országot – mondta korábban az fn.hu-nak Máthé Áron történész, a múzeum munkatársa. A legtöbb ország esetében Sztálin a felszabadításra adott utasítást, míg Magyarország esetében az elfoglalásra. A fővárosunk ostroma után osztogatott emlékérmen is az szerepel: Budapest bevételéért. Más városoknál az emlékérmen a felszabadítás szó szerepel. Ezzel a vita gyakorlatilag el is dőlt, de nézzük a definíciókat.
A felszabadítás azt jelenti, hogy egy külső bevatkozás visszaadja egy adott terület lakossága számára az önrendelkezés lehetőségét. A megszállás során ezzel szemben a beavatkozó ország az államformáját, a társadalmi rendjét és általában az akaratát rákényszeríti a meghódított területre. A második világháború után furcsa helyzet alakult ki, és feltehetően a vita is ebből táplálkozik: Kelet-Európában a felszabadítás egybeesett a megszállással.
Tavarisi Konyec
Egyáltalán nem légből kapott tehát a pesti poén: Miért Magyarország a világ legnagyobb országa? Mert a ruszkik bejöttek ’45-ben, és még nem találtak ki. A viccet persze csak sugdosva adták tovább az emberek, mint ahogy 1988-ban az Auróra is pusztán vágyait öntötte a Viszlát Iván! című dalába. Aztán a kommunista világrend kelet-európai halála után minden valósággá vált, Magyarországról 47 év után távoztak a megszállók.
Az 1990. március 10-én Moszkvában megkötött kormányközi egyezmény 1991. június 30-ában szabta meg a szovjet csapatok kivonásának határidejét. A kivonulás 1990 márciusában kezdődött, a szovjet fél végig tartotta a menetrendet: naponta legalább egy vasúti szerelvény indult a záhonyi „átrakodóbázisról” a Szovjetunióba. Folyamatos volt a legénység kivonása is, a Veszprém megyében szolgált harckocsiezred egy gépesített lövész zászlóalja lépte át elsőnek a határt 1990. március 13-án.
Ezerötszáz szerelvény hordta el Magyarországról a szovjet Déli Hadseregcsoportot, összesen 100 ezer szovjet állampolgár, katonák, polgári alkalmazottak és családtagok távozott Magyarországról. Megközelítőleg 30 ezer technikai eszközt, többek között 860 harckocsit, 1473 harci járművet, 622 tüzérségi eszközt, 196 rakétaindító állványt, valamint 23 995 egyéb gépjárművet szállítottak a Szovjetunióba. Másfél millió forintos kifizetetlen telefonszámlát és többmillió köbméter szennyezett talajt hagytak maguk után.
Utolsóként a parancsnok, Viktor Silov altábornagy lépte át a határt a záhony-csapi hídnál 1991. június 19-én. Az utolsó idegen megszálló katona távozásának napja az Országgyűlés döntése értelmében 2001 májusától a magyar szabadság napja.
