Élet-Stílus

Európa tranzit

admin
admin

2010. 02. 28. 20:00

Az a szó, hogy „otthon”, sokáig semmit nem jelentett Stefan Brendernek, a cirkuszi mutatványosnak. Amióta 1988-ban elhagyta Németországot, az otthona mindig ott volt, ahol négy ekhós szekerével a családi cirkusz letelepedett: Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban –és hat éve Magyarországon. Ám a Circo Soluna bűvészszerszámokkal és emlékekkel megrakodva, kicsiny állatseregletével hamarosan megint útra kel, hogy ismét otthonra leljen. Valahol Európában.

„Cirkusz, cirkusz! Zsonglőr és fakír, tűzön járás és bohóckodás, este hatkor!”- gólyalábon, óriásbiciklin, olykor egyszerre mindkettőn járja be Stefan a falvak utcáit, hogy az esti előadásra hívja a lakókat. Mellette felesége, Petra harmonikázik, itt-ott felragaszt egy plakátot.

Az előadáson a trapézról fehér botokat dobál a tízéves Nis, közben fehér ruhája kékké változik: olvad a sarki jég. Egy üzletember mobiltelefonokkal zsonglőrködik, kivágja az erdőket és fegyverrel kereskedik, mígnem egy tündér a fegyvert gabonává, autóját biciklivé varázsolja. A Titanicban a hősnő a romantikus hangulat tetőpontján hányingert kap, az akrobatikus szexjelenet közben pedig a bőröndök után futkos, amelyeket a süllyedő hajó ide-oda vet. A cirkusz varázslat még akkor is, ha bicikliző elefánt helyett Kati tyúk és Laci kakas produkálja magát, és oroszlánok helyett Runt, a kutyát idomították be.

De most tél van, a családi cirkusz áprilisig pihenőt tart. A vastag bundájú, tömzsi lovak álmosan álldogálnak az elhagyott istállóépület mellett, amelynek ablakaiból szikrák világítanak: Stefan a múzeumba illő Mercedes teherautót hegeszti. A ködben négy szekér áll; egyik a család téli, másik a nyári lakókocsija, egy sárga kocsi raktár- és vendégszobaként, a legújabb és legkisebb konyhaként szolgál.

Délelőtt tizenegy óra: a házitanítást a látogatók érkezése szakítja meg, a nyolcéves Fjosok örömére. Asterix-szeivel visszahúzódik a kuckójába, nővére egy méteres sálat kötöget. Négyen maradtak; korábban két lányuk és két fiuk is a truppot erősítette. Mára szétszéledtek, Olaszországban és Ausztriában élnek.

Megérkezik Stefan is: Krisztus-arcú, kortalan férfi. Kivörösödött kezében fotókat tart, a Naphold Cirkusz húszéves történetét képekben. Nekik nem térkép e táj, Európa: vándortempóban haladva minden rögzül: a toszkán olajfaligetek, a szardíniai parafaerdők, az őrségi dombok. Ismerik a hegyeket, amelyeket jobb elkerülni, mert a lovak nem bírnák az emelkedőt; az utakat, amelyek gyalog vagy szekéren zötykölődve mindannyiszor próbára tették őket. A falvaknak arca lett, több ezernyi; annyi, ahányan előadásaikat látták. A határok már csak vörös vonalak a papíron, az őrbódék is elhagyatottan állnak, de amikor elindultak Németországból, Európát még szögesdrót és két ideológia választotta ketté. Ők mégis szabadon mozoghattak, ahogyan azt a vándorcirkuszosok évszázadok óta tették: az ő Európájuk egyetlen hatalmas szövedéke falvaknak és városoknak. Beszédüknek különleges íze van, német, olasz, angol és magyar szavak keverednek benne.

Érkezés

Mielőtt idejöttek, azt hallották, hogy Magyarországon a fellépéshez nem kellenek engedélyek, amelyek megszerzése Olaszországban annyi nyűggel járt. Így is van; elég, ha elmennek a polgármesterhez, és szóban kérik a beleegyezését. Bejárták már a nyugati országrészt, a Bakonyt és az Őrséget, de a Dunán még nem keltek át. Lehet, hogy már nem is fognak. Azt tervezik, hogy továbbállnak Lengyelországba vagy Litvániába, esetleg Csehországba, mert ott nagyon szeretik a humort.

Téli pihenőn a cirkusz

Téli pihenőn a cirkusz

Magyarország igencsak meglepte az olasz temperamentumhoz szokott cirkuszosokat. Az olasz közönség hangosan nevet, sír, a magyarok visszafogottak, gátlásosak, nem mutatják ki az érzelmeiket. A forgatókönyv mégis mindenütt ugyanaz: érkezésükkor a falubeliek sokszor gyanakodva fogadják őket. Amikor aztán végigvonulnak az utcákon, a kíváncsiság kerekedik felül, és az első este után végképp megtörik a jég. Az egyik előadás után megkérdezték, akad-e valakinél fölösleges takaró. Már aznap este kaptak néhányat, reggelre pedig egy egész pokróchalom nőtt a cirkusz mellett. Egy álló nap kocsikáztak, míg egy segélyszervezetet találtak, és nekik adományozták az ajándékkupacot. Mivel nem szednek belépődíjat, megélhetésük teljesen a közösség rokonszenvén és bizalmán múlik. Az előadások után mindenki annyit tesz a kalapba, amennyit akar, és a nézők nem ritkán zöldséggel, gyümölccsel, befőttel vagy lekvárral fizetnek. Valahol többet, valahol kevesebbet kapnak, de mindig annyit, hogy másnak is tudnak adni belőle. Előfordult az is, hogy egy állatorvosnak, aki meggyógyította a lovukat, mutatványokkal mondtak köszönetet. Ellátogattak a falujába, volt is zene, zsonglőrködés, kutyafoci és tüzes fakírkodás, amilyet a falu még nem látott.

De nem mindenhol barátságos a fogadtatás. Szardínián, Barbagia elszigetelt falvaiban elutasítják az újat és ismeretlent, maguk a szárdok sem szívesen merészkednek arrafelé. Ha az ember egyedül vetődik oda, és engedi a helyieknek, hogy szép lassan kiismerjék, elárasztják vendégszeretetükkel. De ha turistaként vagy éppen cirkusszal érkezik, feldühödnek: kilyukasztják az autók gumiját és betörik az ablakokat. Az egyik faluban beléjük kötöttek helyi fiatalok, pisztolyok is eldördültek. Rendőrt nem hívhattak, mert az csak feltüzelte volna a falu haragját. Másnap korán reggel összepakoltak és útnak indultak, de a falu közepén eltört az egyik kocsi rúdja. A pánik vagy a düh adott nekik erőt, ki tudja, de kijutottak a faluból. A legközelebbi település 40 kilométerre volt. Ekkor, mint a mesében, varázsütésre felbukkant Hans és Stella, két holland barátjuk, akik bárhol Európában fellelik a cirkuszt. És akadt egy pásztorkunyhó is, egy barlang menedéknek és egy forrás a lovaknak. A kétségbeejtő, kilátástalan helyzeteket a véletlen menti meg- ez az íratlan törvény, amely biztonságot ad nekik. Ezért sem aggódnak, mi minden történhet velük. Előre tudni unalmas lenne, vagy annyira ijesztő, hogy egy lépést sem tudnának tenni.

Azt mondja, kívülállóként nincs joga ítélkezni egyik közösség felett sem; van választása: elfogadja vagy elkerüli őket. A másikat becsüli annyira, hogy megismerje, hogy szót értsen vele, mert az előítéletek csak rosszat szülnének. Ők mindenhol vendégek, és ennek megfelelően kell viselkedniük. Vallják, hogy a beilleszkedés és elfogadás nem veszteség, hanem gyarapodás. Megnyílni és hagyni, hogy a találkozások megérintsenek, életekkel gazdagítsanak. Nekik eszerint legalább ezer életük van: egy közülük azé a spoletói kapucinus szerzetesé, aki a 2002-es olaszországi földrengés után bohócnak állt, hogy a pléhbódékban összezsúfolódott földijeit felvidítsa; egy másik pedig azé a belga családé, amely 22 év alatt dzsippel körbeutazta a világot, Ausztráliától a Szaharán át Amerikáig.

Stefan és Nis a lakókocsiban

Stefan és Nis a lakókocsiban

Indulás

Stefan és Petra nem azért választották a vándoréletet, mert megcsömörlöttek a várostól. Amikor azt hallják, hogy nekik sikerült megtalálni azt, ami után a legtöbb ember vágyakozik, nem értik. Mit találtak meg? Egyáltalán, kerestek bármit is? Azoknak, akik irigylik az életüket, azt mondják, próbálják ki: álljanak cirkuszosnak. Két hónap múlva boldogan térnek majd vissza a régi életükbe. Nem minden napjuk telik bohémséggel, valamiféle varázslatos időn kívüliségben. Az előadások életüknek csak egy része, a többi pakolás, szerelés, utazás és rengeteg munka. Vagy bosszúság, mint amikor ellopják a kecskét. Az óriásbiciklit is kétszer vitték el, de mindig megkerült, mert aki nem artista, az fel sem tud rá szállni.

A cirkusz melletti istállóban tehenek kérődznek, és hangosan rádiót hallgatnak. Laci kakas ráérősen kapirgál a hóban, a kecskék a villanypásztor mellett ugrabugráló kutyákat bámulják. A menazséria hat lóból, három kutyából, kecskékből, nyulakból, libákból és tyúkokból áll. Ők a társulat tagjai, a család ugyanis vegetáriánus. Brenderék nemcsak húst, orvost sem gyakran látnak, – a hat gyerekből kettő cirkuszkocsiban született-; ha kell, homeopátiás gyógyszereket szednek. Évekig gyertyafénnyel világítottak, amíg egy barátjuk hozzájuk nem költözött, s vele együtt Stefanékba a félelem, hogy megfeledkezik a gyertyáról, és felgyújtja a kocsit. Inkább vettek egy napelemet. Nincs mobiltelefonjuk, se tévéjük. Az internetet annyira utálják, hogy egy hackernek is fizetnének, hogy a róluk szóló híradásokat levegye a hálóról. Van viszont rádiójuk és rengeteg könyvük. A gyerekeket Stefan és Petra tanítja német tankönyvekből, az érettségit is Németországban teszik majd le. A törékeny, babaszépségű Nis és a tejfölszőke, kócos Fjosok nem gondol arra, mi lesz azután. Most a fára épített kilátó érdekli őket, amelyre ráfagyott a jég, és jól jön az artistaképzettség, hogy ne pottyanjanak le róla.

Búcsúzás

Az elszakadás addig a tíz percig nehéz, amíg el nem indulnak a szekerek. Ha a tájak és az emberek változnak is, az út változatlan. Hívogató az újdonsága, az ismeretlensége, amely miatt könnyebben hagyják hátra az ismerős, otthonos vidéket. S amint megérkeztek, a változóban újra az állandót keresik, az idegenségben az odatartozás, az otthonosság érzését. És egy nap lehet, hogy kiderül, hogy amit megállónak hittek, az igazából végállomás.

Zárókép

Stefan és barátja egyszer arról beszélgetett, milyen lenne a film, amely az utazásaikról szólna. Az utolsó kocka egy lovaskocsit mutatna, amelyet négy nagy léggömb emel fel az égig. Fel egészen, a Nap és a Hold felé.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.