Élet-Stílus

Durva cirkuszt csinált Hobo

Circus Hungaricus címmel megjelent Földes László (Hobo) új albuma. Szokás szerint felfoghatjuk rockba öltött éles társadalmi riportnak a számokat, de ezúttal némi tanáccsal is szolgál a 64 éves énekes, mit kéne tenni. A „nemzetgyalázókról”, zászlólengetőkről, a kisemberekről és a felelősség elkenéséről beszélgettünk. No meg a rock and rollról.

Úgy reklámozzák az új, Circus Hungaricus című albumot, hogy ez „pályafutása legjobb és legfontosabb lemeze”. Ez nyilván marketingfogás, de ön is így érzi?

Soha nem állítottam fel sorrendet a műveimből, ráadásul nem is hallgatom soha a lemezeimet. Az új album kivétel e szempontból, mert a demófelvételre Madarász Gábor énekelte fel a dalokat, mellesleg nagyon jól. Korábban sok problémám volt, hogy a zeneszerzők által írt dalok nem passzoltak a szövegekhez, de itt úgy éreztem, hogy együtt van minden. Ráadásul a Madarász Gábor által nagyon gondosan felépített zene úgy építkezik, ahogy a dalok szövege megkívánja. A hangszerelés, a kíséret, a dinamika akár versszakonként is változik. Az albumon nincs töltelékdal, nem tudtam volna kihagyni egyetlen egyet sem.

Rúzsa Magdi hogy jött a képbe?

Úgy gondoltam, hogy mivel „A bolondok hajója” című dalban mindenféle álbölcsességek hangzanak el (amikben sok igazság is van, persze), jó lenne valakit találni egy másik nemzedékből, akinek köze lehet ahhoz az úthoz, amelyen negyven éve járok. Akinek át tudnék adni valamit. Így találtam rá a nálam negyven évvel fiatalabb Rúzsa Magdira, akit még nem tettek tönkre a budapesti zenei élet szörnyűségei és a Megasztár. Olyan zenei és emberi érzékenységet éreztem benne, hogy felajánlottam neki, énekeljen a lemezen. Úgy érzem, jól döntöttem.

Első hallásra ez egy nagyon dühös lemez. Ugyanakkor, ha figyelmesebben meghallgatjuk a szövegeket, akkor sok megbocsátás is van bennük. Jól érzem ezt a kettősséget?

Valóban van benne düh, de ott van a szeretet és a remény is. De ha az embernek megvan a véleménye és nagy fájdalmai vannak, még szeretheti a hazáját meg az embereket, akik itt élnek.

Manapság azt látjuk, hogy ha valaki bírálja – akár féltésből is – a hazáját, akkor azt nemzetgyalázónak kiáltják ki. Ez történt a napokban Kertész Imrével. De hosszú a névsor, a minap arra szólított fel egy hetilap publicistája, hogy Esterházy, Nádas, Spiró, Konrád könyveit is meg kell rongálni. Az ön egyik kedvence, Faludy György is nemkívánatos, és egyesek szerint nem is magyar költő. Mit szól ezekhez a megnyilatkozásokhoz?

A magyar kultúra káprázatos tárháza a zenének, költészetnek, irodalomnak. Meggyőződésem, hogy József Attilának csak a nyelvi bezártság miatt nincs olyan helye a világirodalomban, mint Shakespeare-nek. Nekem a magyar vers és zene a legfontosabb, függetlenül attól, hogy leginkább bluest játszottam eddig. Igaz, csak magyarul. „Szöktem volna messze? Itthon lettem vándor, nem engedett Bartók, sem Petőfi Sándor.” Hogy ki mit mond, és hogy politikai okokból vagy vallási, faji okokból kit rekesztenek ki, ezek 24 órás dolgok. Hogy ki mennyire magyar? Ez nem bajnokság vagy vetélkedő.

Nem bajnokság, hogy ki mennyire magyar

Nem bajnokság, hogy ki mennyire magyar

Nekem úgy tűnik, mintha egyre erősödnének az ilyen „ötletek”. Egy hónapja még Faludyt csak bojkottálni kellett, most már lassan a könyvégetésre való felbujtásnál járunk.

Ez mindenképp szomorú. Építeni kéne, nem rombolni. Ha bizonyos dolgokat kiszorítunk a magyar kultúrából, akkor mi kerül be helyette? A tévésorozatok vagy a főzőcskék jobbak? Azért játszottam Villont, Kerouacot, Ginsberget vagy Faludyt, mert világcsavargónak tartottam őket. József Attilát meg azért, mert igazán és „csak” magyar. Készülök egy Pilinszky-műsorra, akkor őt ne játsszam, mert mélyen vallásos volt? Hogy van ez? Én nem tudok azoknak a fejével gondolkodni, akik ilyeneket mondanak. Ami a hazafiságot illeti, nem a zászlót kell lengetni, hanem olyan műveket kell írni, amelyek erről a kultúráról, népről, országról szólnak. „Kerestük, mutattuk, miben vagyunk mások, s nem, hogy miben egyek, barátok”. Azt szeretném, ha megtalálnánk, miben vagyunk hasonlóak. Néhány komoly „vátesz” óriási hibája volt csak azt fújni: „Te is más vagy, én is más vagyok”. Ma ők a „legmélyebb” magyarok.

A lemezt keretbe foglalja a – már az Oly sokáig voltunk lenn című albumon is felhangzó – Muddy Waters-blues, ezúttal cirkuszi feldolgozásban. Az elején a Circus Europa, a „majdnem” végén a Circus Hungaricus. Miért került a Kisember című dal ez utóbbi után, a legvégére?

Ez a ráadás. Fellini Bohócok című filmjében egy beteg bohóc kiszökik a kórházból a cirkuszba, és meghal, miközben nézi a produkciót. Kimennek a nézők, és ott fekszik. Boldogan kiröhögte magát utoljára. Engem ez a kép indított be. A nálunk most is folyó Nagy Előadás végén ott marad a kisember, aki minket mindannyiunkat jelképez. Aki nem tehet semmit, csak nézi, mi történik. Bár: „Kisember, kinn vár a november.”, de: „Kisember, szerencse fel!”.

Lemezbemutató: december 5., Millenáris

Lemezbemutató: december 5., Millenáris

A lemez tehát a Circus Európával kezdődik. Ebben a fényes cirkuszi zenekar tagjai angolok, svédek, rómaiak, és más nemzetek fiai-lányai, a pénztáros természetesen svájci. A vécés néni magyar. Elég lehangoló metafora…

Ez jutott nekünk, ezt adják, erre használnak bennünket. A lemez arról szól, ne nyugodjunk bele! Tegyünk valamit ellene! Ne Európa ellen, hanem az ellen, ahogy bánnak és elbánnak velünk. Mi is legyünk valakik! Kéne egy világszám? Van itt több is, csak nem becsülik őket. De hozzáteszem, ez nem prófécia, parancsolat vagy József Attila-vers, hanem egy zenés műsor az „én cirkuszomban”.

A cirkuszban aztán felvonulnak mindenféle alakok, rögtön az elején, miután felhangzik, hogy „kéne egy világszám”, színre lép Cipolla. Ismerjük jól, démonikus alak, aki ezúttal is mindenkit átver, és kifosztja az országot.

Még egyszer mondom, ezek a dalok játékok, amelyekben lehet igazság, gúny és öngúny. Az ember, amikor rock and rollt játszik, nem feltétlenül arra törekszik, hogy „kifogalmazzon” magából valamit. Van egy-két mély dal és néhány, ami csak pimasz játék. A bohóc kigúnyol mindenkit. Saját magát is, persze, csak azt nem mindenki veszi észre. Azért persze nem árt, ha elgondolkodunk Cipollán.

Másutt egy csavargó viszont azt üvölti az utcakövön mindenkinek, hogy „Siess haza, nagy vihar jön”. Ez sem túl vidám jövőkép, ha mondjuk Magyarországra vonatkoztatjuk…

Bajok lesznek, mert a szeretet és az összetartozás fogy, az egymással való szembefordulás pedig erősödik. „Azt hittük, hogy jobb lesz, ha nincs vér, fájdalom./A bocsánat győzzön, ne bűn, ne rágalom./Nem lett senki bűnös, mindenki áldozat./Művirág a síron, szar a szőnyeg alatt.” Elmaradt a szembenézés. Senki nem vállalta a felelősséget azért, amit tett. Senkit nem vontak felelősségre. Senki még csak magába sem nézett. Ezt nem lehet büntetlenül megúszni. Súlyos torzulásokhoz vezetett és azt önvizsgálaton kívül nem tudom, mi segíthet a gyógyulásban. Mi lesz húsz év múlva, mikor a gyermekeink és az unokáink járkálnak ezen a szőnyegen? Most kellene „…tenni valami jót, hogy találhass vigaszt.”

A lemezen az is elhangzik, hogy 1989-ben erre járt ugyan az angyal, de aztán gyorsan és haraggal továbbment. Hogy tudnánk visszacsalogatni?

József Attila-műsoraim legvégén mindig megköszönöm az embereknek, hogy ennyi év után is eljönnek egy olyan estre, ahol magyar zenét, magyar verseket hallgathatnak. Ők a remény. Amíg megnézik a magyar filmeket, gyermekeiknek magyar mesekönyvet vesznek, addig ezt a gyönyörűséges erdőt, a magyar kultúrát nem lehet kipusztítani. Új fákat is lehet ültetni. Kezdje mindenki ott, hogy megnézi, ő mit tehet. Voltak nagy tévedéseim, de sosem álltam be sem a jobbos, sem a balos politikai klikkekbe. Ez rövid távon nem könnyű, de majd posztumusz kifizetődik. („Halj meg és nagy leszel”, 1988). Recece. Így hátszél nélkül üvöltözök az utakon és utcákon. De még mindig várom az angyalt, és néha meglátom az utcasarki koldus vagy az első sorban apjával ülő kisfiú szemében. „Kisember, két órát légy boldog, Kisember, jöhetnek szép dolgok!”

Az új album szólólemez. Hova tűnt a zenekar ön mögül?

Sehová. Összeállt a „régi” banda, csak átmenetileg inaktív lett. Három HBB-lemezt készítettem egymás után (Senkifalva, Bolondvadászat, Apák rock and rollja) és most más dolgok következnek.

Hova tűnt a 2008-as Hobo Blues Band és miért?

Az utolsó évek alatt fölhalmozódtak az elmaradt teendőim: könyveket, szólólemezeket, színpadi műveket kell befejeznem. Szerettem volna a zenekari előadások számát csökkenteni évi húszra és egy nagy budapesti fellépésre. A Senkifalvát jegyző zenekartól elváltam tavaly, a 30 éves jubileumi koncert után. Elegem lett, hogy kocsmákban játsszak csak azért, hogy másoknak munkát adjak, miközben ők rendszeresen helyetteseket küldtek maguk helyett, akiket gyakran életemben akkor és ott láttam először. Játszottam, hogy munkát biztosítsak nekik, ők inkább elmentek máshová zenélni, ahol többet kaptak éppen. Némelyikük 8-10 zenekarban játszott egyszerre, 3-4 helyettessel. Más, ennél súlyosabb ok is volt, ám az „maradjon a zenekar belső ügye”, hogy idézzem egyik volt kollégámat. Sosem tudtam megszokni, hogy esténként fél méterről, kérés nélkül vakuzgassanak az arcomba. Voltak akik összetévesztettek egy cigányprímással, azt hitték, az ő rendelésükre játsszuk a műsort. Ez nagyon irritált és jó párszor beszóltam olyat, amit nem kellett volna. Persze a közönség 95 százaléka fantasztikus volt, de az agresszió és a rosszindulat az aktívabb. Éreztem, hogy ezek a dolgok nagyon megviselnek és egyre méltatlanabbak hozzám. Úgy gondoltam, nem vagyok a helyemen. Emellett jelentkezett és erősödött a közönség és a régi zenésztársaim felől érkező igény is, hogy álljunk újra össze. Ez megtörtént, bár idén nem sikerült a tervezett turné. Remélem, máskor még összejöhet, nincs lezárva az ügy.

A Circus Hungaricus monodrámát már bemutatták a debreceni színházban és a Kamaraszínházban is. Eredetileg színpadi műnek készült?

Lemeznek. Megírtam a szöveget, ami ezt a rockzenét váltotta ki a zeneszerzőből, Madarász Gáborból. Egyébként a Hobo Blues Band nem volt soha a klasszikus értelemben vett blueszenekar. A bluesszámok mellett rengeteg rockdalunk volt. A Vadászaton például egyetlen bluesszám sincs. A cirkuszról szóló szövegek pedig eleve kizárták ezt a stílust. Szóval, amikor csináltuk a lemezt, megmutattam Vidnyánszky Attilának a demókat. Ő javasolta, inkább toljuk el az Utcazenészt (monodráma a magyar rock történetéről – a szerk.) jövőre, és inkább ebből csináljunk előadást. A Circus Hungaricus hármas továbbélésű anyag. Van maga a lemez, van a színpadi változat és december 5-én indul a Millenárison a koncertturné, amely 15 várost érint az év elején. Május elején cirkuszi sátorban Békéscsabán, majd Debrecenben és Budapesten is játsszuk az anyagot artisták, bűvészek társaságában. Ám a Circus Hungaricus elsősorban rock and roll album.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik