Ott a komp, amiről lekéstünk – mutatott ki a Volkswagen kisbusz ablakán Tiina, a finn vendéglátónk. A Nokia szülővárosából, Ouloból, Hailuoto szigetére tartó csoport, előzés közben elégedetten nézte a narancssárga monstrumot, amint horonyvágó módjára kúszott végig a teljesen egybefüggő jégtakarón. Az autó gyorsabb, ugyanis nem töri a jeget, hanem áthajt rajta. A szárazföldet és a szigetet összekötő útra egyébként könnyen rátalálhatunk: egy fából készült „Tilos az Á” jellegű útlezárást megkerülve kell lehajtani az aszfaltozott útról. 
Ismerős jármű
Sokhelyütt az aszfaltot is jég és hó borította, így a lényegi különbség a szárazföld és a befagyott tenger között az, hogy utóbbi buckásabb volt. De legkésőbb, amikor a jég eléri a megfelelő vastagságot, hivatalossá nyilvánítják és gépekkel simára gyalulják a kitaposott utat. Az utakon közlekedő járművek általában nem szokatlanok közép-európai szemnek; a szovjet-finn kereskedelmi kapcsolatokat dicsérő, továbbra is elnyűhetetlen Lada Niva terepjáró, például nagyon is ismerős. Mégis mifelénk kuriózum számba menne a hangya (gondolom ez a neve, mert ez volt ráírva), egy propelleres kétéltű jármű. A megtermett dzsip méretű hangya négy üreges siklótalpon csúszik, illetve úszik, hátán pedig egy emberméretű propeller, ami elég nagyot lök, a ha a jármű elhalad az út szélén állók mellett.
Végül elértük úticélunkat, a Hailuoto sziget legtávolabbi csücskébe telepített kutatóbázist, a Bothnian Bay Research Station-t. A hó és jégtakaró télen eltünteti az amúgy lapos szárazföld és a tenger közötti átmenetet. A határt talán csak annyi jelzi, hogy a fehér tájban egy bizonyos ponton a narancssárga hajók felváltják a piros házakat. 
Hasonlóan szokatlan képi élmény fogadott a repülő ablakából: a legfeljebb kisebb dombocskák által díszített, amúgy tökéletesen lapos fehér tájra meglehetősen éles szögben estek be a napsugarak. Így a fasorok felülnézetből kirajzolódó formája kiegészült a fák árnyékával, ami diagramm szerűen vetítette ki a hóba minden egyes szál fa magasságát. A ritkásabb erdőknek pedig egyenesen szálirányt kölcsönzött a fák hosszú és éles körvonalú árnyéka. Tömörebb tereptárgyaknál a markáns, kékes-fekete árnyék olyan volt, mintha elcsúsztak volna a nyomdában az egyes színrétegek. 
A bátor felfedező
A szigeten való elszállásolással vendéglátóink megkíméltek minket a szuvenírvadászat gyötrelmeitől, tekintve, hogy az egyetlen létesítmény, ahol pazar összegeket verhettünk el használhatatlan ajándéktárgyakra, a sziget két ábécéje volt. Bele is nyúltam mélyen a zsebembe, és a kötelező medvecukorkontingens megszerzése után megvettem a közel öt eurós, 200 milliliteres csodagyümölcslevet, amiről egy autentikus finn váltig bizonygatta, hogy ez nagyon egészséges, nagyon eredeti és nagyon finn. Az üveget sárga bogyók díszítették, a feliratokból még talán a vonalkód mondott a legtöbbet (pedig svédül is rá volt írva, ami nem ritka, mivel a finnek többsége hat éven keresztül kötelező jelleggel tanult svédül az iskolában).
Ez jó lesz, gondoltam, bár a lé barnássárga színe és közel cseppfolyós állaga valami küszöbalatti aggodalomfélét váltott ki bennem, amit az itthoni kóstoló később igazolni látszott: az ital szaga és íze sokszínűségében és az utóízt erősítő enyhe csípéssel pont olyan dologra emlékeztetett, ami után szeretünk rögtön fogat mosni, de legalább is egy nagyot öblíteni és bevenni két-három nagyon mentolos cukorkát.
Kis internetes keresgélés után rá is találtam az titkos alapanyagra, mely a lé 99 százalékát teszi ki: nem más mint a homoktövis, latin nevén hippophae rhamnoides. Csak a finn ábécékben bolyongók kedvéért: a tyrniäysmehua (homoktövislé) nevű termékről van szó. A bogyó azonosításánál egyébként nagy segítséget nyújtottak a nemzetközi alternatív gyógyászati internetes oldalak. 
Sikeres rekordkísérlet
Ugyancsak egészséges, és idehaza sem új élvezet a szauna. Mégis ejtenék róla néhány szót, mivel finn szaunaélményem egyben egy egyéni rekord megdöntéséről is szólt. A kutatóállomáshoz számos kis piros házikó tartozik, amik a kutatók és kisebb-nagyobb csoportok elszállásolására is alkalmasak. Ezek részben lakóházak, részben olyan kiszolgáló egységek, mint a füstösház, ami nem más, mint egy fedett pályás szalonnasütő, részben szaunák. Kívülről nem minden esetben adja magát, hogy mivel állunk szemben, mindesetre utóbbiból hármat számoltam meg a gyalog öt perc alatt bejárható telepen.
Típusban is van választék: befűthetünk a hagyományos fafűtésű szaunában, de van elektromos is, amit egyébként az egész szigettel egyetemben három szélkerék lát el energiával. És végül a személyes rekord: egy szál törülközőben a 90°C-os szaunából kifutni a házikó elé, két-három kör a -30°C-os finn éjszakában, és vissza. Ez kétszer 120°C-os hőmérsékletváltozás különbség 10-15 másodpercen belül. Következő rekordkísérlet tervem a hófürdő.
