A fővároscsere ötletét Haszan Rohani, az iráni legfőbb nemzetbiztonsági tanács titkára vetette fel elsőként a közel-keleti államban. Az esetleges cserét indokolja, hogy Teherán épületeinek 70 százaléka nem felel meg a földrengésbiztonsági normáknak, a rengések valószínűsége viszont igen nagy.
Nem lenne szokatlan
Akár bekövetkezik a fővároscsere, akár elmarad, a székváros megváltoztatása nem lenne szokatlan a közel-keleti országban, amelyet Perzsia néven is emlegetnek. Maga Teherán például csak a XVIII. századtól kezdve tölti be a főváros szerepét, és a város is alig 700 éves (egy Rey nevű másik település lakói menekültek ide hét évszázaddal ezelőtt).
Teherán persze csak Perzsiában számít „új” városnak, hiszen itt olyan települések léteznek, mint az emberiség egyik legrégebben folyamatosan lakott városa, Yazd, amelynek története több ezer évre nyúlik vissza. (A körülbelül 5000 éves Yazd fennmaradását sokan éppen azzal magyarázzák, hogy soha nem volt a birodalom központja, így a hódítók mindig megkímélték.)
Avan és Szusza
Érdemes tehát áttekinteni, hogy Irán mai területén milyen államok, népek, dinasztiák alapítottak fővárosokat, mert civilizációs szempontból igencsak fontos települések történetébe kaphatunk betekintést.
Irán területén sok ezer évvel ezelőtt alakultak az első államok, államszerveződések. Ezek létezéséről kezdetben csak közvetett bizonyítékok álltak rendelkezésre, hiszen az írásbeliség nem itt terjedt el először, hanem a közvetlenül szomszédos térségben, Mezopotámiában (a mai Irak területén). Több mint ötezer évvel ezelőtt a sumérok már feljegyeztek számos történeti eseményt, innen tudjuk, hogy például az elámiak, illetve elámiták a mai Irán vidékein éltek.
Az elámiak első fővárosa Avan lehetett, majd az időszámításunk előtti harmadik évezred második felében sorozatos háborúkba keveredtek a sumérok dél-mezopotámiai uralmát felváltó észak-mezopotámiai Akkáddal. Az akkádok meghódították Elámot, s így ők többnyire akkád uralom alatt éltek, ám egy másik, szintén a mai Irán területéről származó nép megdöntötte az akkádok birodalmát (i.e. 2200 körül). Ezek a gutik voltak, akikről ugyancsak mezopotámiai forrásokból értesülhettünk.
A gutik hódításait kihasználva Elám visszavágott, így az egyik területgyarapítás után Szuszába tették át a székhelyüket. Szusza vidéke egyébként már az elámiak előtt is lakott volt, története legalább hatezer éves.
Uskaja és Ekbatana
Az elámiak és a gutik után, az időszámításunk előtti első évezredben feltűnnek az indoeurópai törzsek a mai Irán területén. Az indoeurópaiak árjáknak nevezték magukat, ebből származik a ma is használatos Irán (Aryan) név. Az árják a mai nyugati nyelvekhez hasonló nyelveken beszéltek. Két fő csoportjuk a perzsák (parsa, parszai) és a médek (mada) voltak. Először a médek tettek szert óriási hatalomra. Első említésük az időszámításunk előtti nyolcadik-kilencedik századra tehető, ekkor még Uskaja volt a fővárosuk.
Hamarosan azonban sikerült nekik is megdönteniük egy mezopotámiai birodalmat (ez az iráni népek régi szokása, amit nem szívesen adtak fel később sem). Ez a mezopotámiai birodalom a rettegett asszíroké volt. Az asszírok pusztításai után a médek hatalmas birodalomra tettek szert, amelynek fővárosa Ekbatana volt, amelyet ma Hamedan néven találhatunk meg a térképen. Ez a településnév egyébként azt jelenti, hogy a „gyülekezés helye”.
Pasargadai és Perszepolisz
A név annyira vonzott másokat is, hogy a hatalmas méd birodalmat meg is döntötték. Az újabb hódítók a perzsák voltak, akiknek legendás vezéréről az ottani uralkodócsaládot Akhaimenidáknak nevezték el. A perzsák előbb Ekbatanát tették meg fővárosuknak, majd hatalmas hódításokba kezdtek: Kisázsiától kezdve Egyiptomon, Szírián át egészen Közép-Ázsiáig, az Aral-tóig, illetve Indiáig jutottak.
A perzsa birodalom az időszámításunk előtti V-VI. században a világ legnagyobb birodalma volt, amelynek fővárosa Ekbatana után előbb Pasargadai (perzsául: Pathragada), illetve később a híres Perszepolisz lett. (Szusza ekkor ismét szintén fontos város, az egyik adminisztratív központ lett.)
Perszepolisz bukását Nagy Sándor hódításai okozták. Az időszámításunk előtti negyedik század végén a makedónok leigázták a Perzsa Birodalmat, Perszepoliszt pedig egyetlen éjszaka alatt kirabolták, s felgyújtották. (Szuszában viszont megtartották a híres „szúzai menyegzőt”, amellyel Alexandrosz azt akarta biztosítani, hogy a görög hódítók-katonák perzsa feleséget válasszanak maguk mellé, és így egy makedón-perzsa uralkodó osztályt hozzon létre. Törekvése részben sikerrel járt, mert a hellenizmus, a görög és a keleti kultúra összefonódása ezután több évszázadon át érvényesülő hatás maradt.)
Nagy Sándor birodalmának fővárosa nemigen volt, viszont kormányzati központjainak egyike Babilón volt, az ősi mezopotámiai település. Minthogy Perzsia is államalakulatához tartozott, így tulajdonképpen Babilónt is tekinthetjük az egykori Irán fővárosának, bár ezt a perzsák aligha hallgatják szívesen…
Antiokhia és Ktésziphón
Nagy Sándor hirtelen halála után megmaradt a görög uralom egy ideig Perzsiában. Több utódállam keletkezett, a makedón hadvezérek, a diadokhoszok ezek élén állva hadakoztak egymással. A Perzsia területén létrejött keleti-makedón államok közül érdemes megemlíteni a Gréko-Baktriai Királyságot és a Szeleukidák birodalmát. Ez utóbbi volt a jelentősebb, székhelyeinek egyike Antiokhia volt, s amelyet Szeleukosz hadvezér nyomán kereszteltek el erre a névre. Szeleukosz egyébként gyakorlatilag Nagy Sándor ázsiai birtokaira tette rá a kezét, családja és utódai sokáig kormányozták Perzsia nagy területeit.
A Szeleukidák mellett azonban ismét erősödni kezdtek az „őshonos” iráni törzsek. Közülük a parthusok bizonyultak a legerősebbeknek, akik a Római Birodalommal csatároztak nemsokára. A rómaiak nem tudták soha véglegesen legyőzni a parthusokat, akik egy időre Mezopotámiát is meghódították. A parthusok új székvárost is találtak, hiszen Ktésziphónt tették meg központjuknak.
Istakhr és Firuzabad
A parthusok meggyengülése után a Szasszanida birodalom következett a mai Irán területén. Ennek központja megint Perszepolisz lett, de a több évszázados uralom során a korábbi királyi székhelyek közül Ktésziphónt és Ekbatanát is fontos szereppel ruházták fel időnként.
Ugyancsak ekkor volt főváros – nem túl hosszú ideig – a Perszepolisz közelében lévő Istakhr, amely fokozatosan vesztett jelentőségéből az egyre nagyobb településsé fejlődő, szomszédos Shirazzal szemben. (Egyes források a szintén Farsz tartománybeli Firuzabadot is fővárosként emlegetik ebben az időszakban, ám ez a Gur néven is ismert város inkább csak egy tartományi székhely volt az egymással viaskodó Szasszanida hercegek és uralkodók csatározásai során.)
Bagdad és Tabriz
A Szasszanida-dinasztia időszámításunk után 651-ig maradt fenn. Ezután hamarosan jöttek az arab hódítók, akik az akkori Szasszanida fővárost, Ktésziphónt bevették. Az arab birodalom belső válsága nyomán számos iráni és külföldi dinasztia kormányozta Perzsiát. Egy időben az Abbászida és a Bujida-dinasztia például Bagdadból irányította a mi Irán területeinek nagy részét, vagyis több évszázadon át megint egy mezopotámiai városból kormányozták a perzsákat (és persze az arabokat is). Részben ekkor volt egyébként a bagdadi kalifátus legfényesebb időszaka is.
Az arab hódítók gyengülése nyomán egyre inkább újjáéledtek a helyi, perzsa erők, ezeket azonban újabb és újabb hódítók homályosították el. A szeldzsuk törökök, a mongolok, az ilkánok egymás után igázták le Perzsiát, majd egymás után oldódtak fel a perzsa uralkodó rétegek között. Végül is mindegyik hódító kénytelen volt idomulni a meghódítottakhoz, ezért maradt fenn az arab, mongol, török uralom ellenére mind a mai napig az indoeurópai perzsa nyelv.
Az egyik mongol hódító, Hulagu utódai az ilkánok dinasztiáját alkották Perzsiában. Ők már függetlenítették az araboktól a mai Irán területeit, központjuk pedig Tabriz (Tebríz) lett. Egy újabb mongol hódító, a híres-hírhedt Timur Lenk (Tamerlán) Szamarkandból, tehát egy Perzsiától keletre eső városból kormányozta Iránt. Később a turkománok, türkmének „Fekete Juh” ága Tabrizból kormányozta az ország nyugati részét, míg a keleti vidékeken egy másik türkmén csoportosulás, a Fehér Juhok uralkodtak. Ezután egy rövid időre, 1345-ben ismét Bagdadból kormányozták Perzsiát.
Iszfahán és Teherán
Az 1500-as évektől a Szafavida-dinasztia váltotta fel a keleti hódítókat, bár tulajdonképpen ők egy azerbajdzsán (török) eredetű uralkodóházat hoztak létre. (A modern Irán legnagyobb kisebbségét az azeriek alkotják, a lakosság legalább egytizedét, de az is lehet, hogy egyötödét teszik ki.) A Szafavidák teremtették meg a modern Irán alapjait, a nemzeti állam kezdeményei ekkor jöttek létre. Ők építették ki hatalmas fővárossá Iszfahánt, amely 1590-től székhelye az országnak, s ahol például a világ második legnagyobb terét alakították ki. (Csak a pekingi Tienanmen tér, a Mennyei Béke tere nagyobb a világon az iszfaháninál.) Iszfahán virágkorát egyébként Nagy Abbász 1588-tól 1629-ig tartó uralkodása alatt érte el.
A Szafavidák után a XVIII. században egy rövid afgán uralom következett Perzsiában, majd a Kadzsar dinasztia került hatalomra. Ők már Teheránban koronáztatták meg magukat, s így a XVIII. századtól ez a város lett Perzsia, illetve a huszadik században immár hivatalosan is Irán néven emlegetett állam fővárosa.
