Életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség egy 16 és egy 17 éves fiút, mert a Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn úgy összerugdostak egy 21 éves fiatalembert, hogy elrepedt a lépe.
A Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok 20-30 perces késéssel közlekednek, mert ismeretlen személyek a Keleti és Kőbánya felső pályaudvar közötti szakaszon kábellopási szándékkal megrongálták a vasúti jelzőberendezés vezetékeit.
Elfogta és a őrizetbe vette a rendőrség azt a négy férfit, aki a gyanú szerint megölt egy fiatal nőt; a holttestet a Duna-parton találták meg még szeptemberben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton.
A kormány segítséget nyújt a fővárosnak abban, hogy idén összesen 10-12 milliárd forint értékben tőkét juttasson a BKV-nak azért, hogy a cég ne kerüljön adósságspirálba - mondta Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár és Demszky Gábor főpolgármester szombaton a Pénzügyminisztériumban tartott megbeszélés után.
A Magyar Demokrata Fórumnak a lehető leghamarabb be kell nyújtania a Nemzeti Adószabadság Program alapján kidolgozott törvényjavaslatát az Országgyűlésnek - mondta Katona Kálmán, az MDF Országos Választmányának elnöke.
Csak olyan kormányt tud támogatni az SZDSZ, amely hozzálát a közteherviselés átalakításához - mondta Kóka János szombaton. Az SZDSZ elnöke a liberális gazdasági tanács ülése után nyilatkozva azt is mondta, hogy 2009 elejétől el kell kezdeni az adórendszer átalakítását.
Az MSZP kész új koalíciós megállapodást kötni a Szabad Demokraták Szövetségével, ám nem várhat, így készülnie kell a kisebbségi kormányzásra - mondta Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője az InfoRádiónak.
Az országban mindösszesen három olyan település található, ahol évek óta nem történt bűncselekmény; mind a három Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található - írta az Észak-Magyarország szombaton.
A Kuncze Gábor volt pártelnök visszatérése mögött felsorakozó liberálisok szerint csak így lehet betemetni a párttagok között egyre mélyülő árkokat. Korábban Kuncze ajánlotta Kókát, most Kóka ajánlja Kunczét. Így visszatértével Kóka továbbra is befolyásos maradhatna – írja a Népszabadság.
A BKV finanszírozásáról kezd tárgyalásokat ma a főváros és a kormány, a megbeszélésen a főpolgármester az állami támogatás növelését vagy a cégre háruló adók és járulékok csökkentését fogja javasolni.
Cáfolta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azokat a sajtóban pénteken megjelent információkat, amelyek szerint elvi megállapodás született volna a kormány és a háziorvosok között a vizitdíj kompenzációjáról.
Szilvásy György feloldotta annak a nem nyilvános kormányhatározatnak a titkosítását, amellyel Kósa Lajos Fidesz-alelnök szerint a kormány az önkormányzatok megfigyelését készítheti elő.
Változatlanul ellátják a készenléti szolgálatot a MiG-29-esek, a Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztatása szerint nincs szükség a típus korlátozására - mondta el a honvédelmi miniszter újságíróknak Tatán, a honvédség fennállásának 160. évfordulójára rendezett pénteki ünnepségen.
A pénteki BKV-sztrájk valójában az ország gazdaságát büntette jelentette ki Demszky Gábor, aki többmilliárdosra becsülte az okozott kárt. Mivel több tízezren vettek ki kényszerűen szabadságot, remekül lehetett autóval is közlekedni a fővárosban. A szakszervezetek később döntenek egy esetleges újabb sztrájkról.
Néhány villamos a sztrájk ellenére továbbra is közlekedik a fővárosban; a Nagykörúton pedig pénteken a korábbi 14 óra helyett várhatóan éjfélig biztosan jár néhány villamos - közölte a BKV.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság április 17-én meghozott kiegészítő végzésében megállapította, hogy nem tekinthető jogszerűnek a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) további 1,1 százalékos bérfejlesztésre szóló sztrájkkövetelése.
A BKV-sok 95 százaléka részt vesz az egész napos sztrájkban, néhány járat azonban elindult. Két villamosremizt megtámadtak. Dugó sehol sincs, mindenki biciklire pattant. Nézze meg videónkat és kövesse a nap eseményeit a FigyelőNettel!