Belföld

Felkészült az új tagokra az MSZDP

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) módosította alapszabályát, mert az utóbbi hetekbe megnőtt a pártba belépők száma.

El kell oszlatni azt a félreértést, hogy a szociáldemokrata pártba csak az MSZP-ből lépnek át, a szocialista pártból átlépők részaránya Budapesten nem éri el a húsz százalékot – közölte a Kapolyi László, a párt elnöke az MSZDP országos értekezletének szünetében.

Hozzátette: olyan tagok jelentkeztek az MSZDP-nél, akik korábban kiléptek a szocialista pártból, Budapesten harminc-negyvenen. Az MSZDP elnöke megjegyezte, hogy néhány megyében száz fölött van az újonnan belépők száma, példaként a Baranya megyei szervezetet említette, ahol ezer fölötti a taglétszám.

Kapolyi László az alapszabály módosításáról elmondta, “fennáll a veszélye annak, hogy esetleg bizonyos hátsó gondolatokkal történik ez a belépés”.

Mint mondta, a végleges tagságot csak egy idő, maximum egy év után lehetne megszerezni, a döntés az alapszervezetek kezében van, vitás esetekben pedig az elnökség, majd a választmány döntene.

A pártelnök beszélt arról, hogy egy ökoszociális piacgazdaság megteremtését szorgalmazzák. Lényeges annak rögzítése, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elhatárolja magát, mindenféle vonatkozásban, a neoliberális gazdaságpolitikától – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva Kapolyi László kitért arra, hogy az alapszabály módosításával lehetőség lesz arra, hogy a szakpolitikai területeken párton kívüliek, illetve más párt tagjai is bekapcsolódhassanak a munkába. Keresik a kapcsolatot ebben a vonatkozásban a Centrum Párttal is, amellyel együttműködésen is gondolkoznak az európai parlamenti választásra.

Kapolyi László elmondta, jelenleg nem lát esélyt önálló parlamenti frakció alakítására, ám szeretnének önállóan, de szövetségben indulni már a 2009-es európai parlamenti, legkésőbb a 2010-es országgyűlési választáson.

Az MSZP parlamenti frakciójában az országos listáról az Országgyűlésbe került Kapolyi Lászlón kívül Hárs Gábor képviseli a szociáldemokrata pártot. Hárs márciusban lépett át az MSZDP-be.

Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök és Kapolyi László tavaly decemberben írta alá a két párt együttműködési megállapodását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik