Belföld

Miközben a kormány még be sem nyújtotta a gazdasági válság okán újratervezett költségvetést, a Republikon Intézet elemzése szerint már most szinte biztosra vehető annak elfogadása.
2008. 10. 15. 15:05
Egy közösségépítő portálon felelőtlenül cigányoztak azok a szegedi tanárok is, akik egy, a roma diákokat segítő mentor program résztvevői; azt hitték, nem nyilvános fórumon jelennek meg a szövegeik - írta a Délmagyarország című napilap.
2008. 10. 15. 09:19
A két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László rokkantsági nyugdíjba helyezését kezdeményezte a szocialista politikus felesége a közelmúltban - írta az Új Dunántúli Napló.
2008. 10. 15. 08:28
Egy ilyen helyzetben, amikor "csapkodnak körülöttünk a villámok, dörög az ég, támadják az országot", nincs az a párt, amely előre hozott választásokat szeretne, ez is a nemzeti felelősség része – mondta a miniszterelnök az RTL Klub reggeli híradójának.
2008. 10. 15. 07:37
Volt miniszter, jelenlegi államtitkár és korábbi T-Mobile főnök is felvetődött, mint közlekedési miniszter, bár az érdemi egyeztetések még el sem kezdődtek az utódlásról - írja a Népszabadság.
2008. 10. 15. 07:30
Szerdán mérsékelt lesz a szél, délután viszont a napsütésből lesz kevesebb. Az északnyugati megyékben elszórtan eső is várható.
2008. 10. 15. 07:06
Gyurcsány Ferenc többször is felhívta a köztársasági elnököt, hogy amellett érveljen, hogy miért is kellene eljönnie a nemzeti csúcsra – mondta a miniszterelnök a TV2 Jó estét, Magyarország című műsorában.
2008. 10. 15. 06:57
Egyre fiatalabban kezdik a „bűnözést”, mégsem javasolják a szakemberek a büntethetőségi korhatár csökkentését. A legtöbb erőszakos cselekedet az általános iskolákban fordul elő. Az igazán súlyos esetek száma nem változik.
2008. 10. 15. 06:00
Magyarország öt másik aspiráló országgal együtt akár már péntektől részese lehet az amerikai vízummentességi programnak; George Bush elnök aznap tesz ünnepélyes bejelentést a Fehér Házban - tájékoztott Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet.
2008. 10. 14. 21:15
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint továbbra is előre hozott választásokra van szükség, a jelenlegi helyzetet ugyanis a mostani kormány nem képes megoldani. A pártelnök az InfoRádiónak adott keddi interjújában egyébként úgy vélte, "Be kell látnunk, hogy nálunk a válságövezet a miniszterelnök asztalánál kezdődik".
2008. 10. 14. 21:06
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke október 23-án a budai önkormányzatok közös megemlékezésén szólal fel a Várban - mondta Szijjártó Péter pártszóvivő.
2008. 10. 14. 18:21
Nem történt előrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői, valamint Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen Budapesten.
2008. 10. 14. 18:00
Ismételtessék meg az érettségi vizsgát a budapesti Montessori alapítványi középiskolában - kérik a szülők képviselői abban a levélben, amit kedden dobtak be demonstratívan Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatal előtt lévő postaládába Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Hiller István oktatási miniszternek címezve.
2008. 10. 14. 17:52
Hét kamion ütközött össze az M0-ás autóúton Szeged irányába kedden délután, a balesetnek egy könnyű sérültje van – tájékoztatta a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője. Az ütközések során veszélyes anyag nem került az úttestre, azonban a baleset miatt az M5-ös autópálya felé teljes az útzár – közölte Molnár Péter.
2008. 10. 14. 17:04
Olvasói sztorik