Belföld

Szülők ismételtetnék meg az érettségit Gyurcsány fiával

Ismételtessék meg az érettségi vizsgát a budapesti Montessori alapítványi középiskolában - kérik a szülők képviselői abban a levélben, amit kedden dobtak be demonstratívan Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatal előtt lévő postaládába Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Hiller István oktatási miniszternek címezve.

A levelet annak az iskola tanulóinak szülei írták, ahová Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fia is jár. A szülők véleménye szerint az iskolában nem megfelelő a képzés szakmai színvonala.

Kovács Gézáné, az iskolában tanuló diákok szüleinek képviselője a jelen lévő újságíróknak hangsúlyozta: azt kérik, független tanárok előtt ismételtessék meg az idei érettségit, mert csak így alakíthatnak ki reális képet a diákok tudásáról.

A Csepel.info elnevezésű hírblogra idén június 25-én került fel egy írás, amelyben név nélkül nyilatkozó szülők azt állították: kivételeztek Gyurcsány Ferenc kormányfő fiával az írásbeli és a szóbeli érettségi vizsgán is. Ezután az érettségi vizsgájával kapcsolatban három szülő is bejelentéssel élt az Oktatási Hivatalnál (OH), kifogásolva a vizsga lebonyolításának körülményeit és az intézmény működését.

Az OH akkor azonnali vizsgálatot indított, amelynek során megállapította: nem talált olyan törvénysértést, amely indokolná az iskola idei érettségi vizsgaeredményeinek kétségbe vonását vagy megsemmisítését. Ezzel egyidejűleg azonban megkezdte az intézmény működésének vizsgálatát is.

A hivatal ezt követően július végén egymillió forintos bírságot rótt ki az iskolára. Erre azért került sor, mert az intézmény működése során megsértette – többek között – a közoktatási törvény pedagógus munkakörben foglalkoztatott szakképzettségére, a csoportbontásokra, az adminisztratív feladatokra, a sajátos nevelési igényű tanulókra vonatkozó szabályait.

Ekkor az OH elnöke, Bakonyi László azért tett bejelentést a Fővárosi Főügyészségen, mert több szülő azt állította, hogy pénzért lehetett osztályzatokat vásárolni. A pedagógusok viszont kijelentették, a szülők kínáltak nekik pénzt, hogy átsegítsék gyerekeiket az érettségi vizsgán. Az ügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.