Belföld

A MÁV a mozdonyvezetőt okolja a vasúti tragédiáért

A vonat a megengedett 15 kilométer/órás sebesség helyett 103-mal ment, miközben a biztonsági berendezést kiiktatták. A kalauz szerint egy nyitott sorompójú kereszteződésen is átmentek – derül ki a Népszabadsághoz került MÁV-jelentésből.

A lap szerdai számában azt írják: A MÁV Biztonsági Igazgatóságának jelentése szerint “okkal feltételezhető”, hogy balesetet a személyvonat “szabályszegő magatartása okozta”. Ez egybecseng a Népszava keddi számában közölt értesüléssel, miszerint a személyvonat vezetőjét terheli a felelősség.

15-tel kellett volna menni

Miközben a Népszabadság cikke is megismétli, hogy a MÁV a részleteket a rendőrségi nyomozás lezárultát követően hozza nyilvánosságra, számos adatot közöl a négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset körülményeiről, amelyben október 6-án 10 óra 26 perckor egy személyvonat belerohant az előtte haladó InterCity-be a ceglédi vonalon, Monorierdő közelében.

Leírják, hogy az ütközés előtt óránként 103 kilométeres sebességgel haladt a személyvonat, amelynek vezetője 16 másodperccel azelőtt kezdte meg a vészfékezést, hogy beleütközött az előtte szabályosan közlekedő InterCity szerelvénybe. A személyvonat ekkor óránként 78 kilométeres sebességgel haladt, az InterCity viszont – betartva az előírásokat – a biztosító berendezések üzemképtelenségének esetére – óránként 15 kilométerrel.

Arról is közölnek részleteket, hogy a mozdony biztosító berendezését, amely ilyenkor nem engedi 15 kilométer/órás sebesség fölé a mozdonyokat miként iktatták ki – az érvényes forgalmi utasításoknak megfelelően -, és ezt követően hogyan gyorsított fel szabálytalanul a személyvonat.

Nyitott sorompóval

A MÁV balesetvizsgálóinak jelentéséből kiderül az is, hogy az ütközés előtti percekben egy szolgálaton kívüli vezető jegyvizsgáló és a vonat kalauza is a vezető állásban volt, ami szabálytalan – írja a Népszabadság. Saját értesülésként ehhez azt teszik hozzá, hogy a kalauz a balesetvizsgálóknak azt mondta, azért ment a vezetőállásba, mert észlelte, hogy a szerelvény egy nyitott sorompójú közúti átjárón haladt át.

Az ügyet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja büntető eljárásban és a Közlekedésbiztonsági Szervezetnél (KBSZ) is folyamatban van egy szakértői vizsgálat.

Monorierdőnél történt balesetben hárman a helyszínen meghaltak, a mentők huszonhét sérültet vittek kórházba. Az egyik sérült a kórházba szállítás után vesztette életét.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.