Belföld

A Lufthansa egyik illetékese arról tájékoztatta a társaság utasait, hogy busszal Bécsbe szállítják az utasokat, majd onnan indulhatnak tovább repülővel. Többen maguk indultak Bécsbe.
2008. 12. 10. 10:34
Több alkotmányos visszásságot is talált az ombudsman a rendőrség idei október 23-i fellépésével kapcsolatban. Szabó Máté jelentésében egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a rendőrök nemzetiszínű szalag vagy nyakban lógó síp miatt igazoltatták az embereket.
2008. 12. 10. 08:46
Két hatalmi centrum szétveri a pártot - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Népszabadságnak adott nyilatkozatában. A szerdai napilapok szerint többek között Eörsi Mátyás neve is felmerült mint kompromisszumos jelölt a frakcióvezetőségre.
2008. 12. 10. 07:26
Roma politikusok Kolompár Orbánnak, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének lemondását, illetve tevékenysége felfüggesztését sürgetik azután, hogy az ügyészség vádat emelt az OCÖ-vezető ellen – írja a Magyar Nemzet.
2008. 12. 10. 07:22
Lapinformációk szerint a kormány szerdai ülésén dönt arról, hogy mennyi plusztámogatást osztanak szét az egészségügyi intézmények között még ebben az évben. A Népszabadság szerint ez az összeg 15 milliárd, a Népszava szerint akár 20 milliárd forint is lehet.
2008. 12. 10. 07:17
A reggeli borult idő az egész napra jellemző lesz szerdán, és a hőmérséklet a hajnali mínusz négyről sehol sem megy majd hat fok fölé.
2008. 12. 10. 07:08
A Veszprémi Pannon Egyetem több ezer hallgatójának az adatai kerültek fel egy internetes oldalra; ott közlik többek közt a lakhelyüket, a személyi igazolványuk számát is, illetve édesanyjuk nevét, e-mail címüket és az ezekhez tartozó jelszavakat - közölte Réti Tamás, az egyetem stratégiai igazgatója.
2008. 12. 09. 21:58
Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén ismét elutasította azt a népszavazási kezdeményezést, amelyet azzal a céllal nyújtott be egy magánszemély, hogy június 4-ét Trianon-emléknappá nyilvánítsák. Az Alkotmánybíróság tavasszal semmisítette meg az OVB előző, ugyancsak hitelesítést megtagadó határozatát.
2008. 12. 09. 21:03
A hatalmi arrogancia mutatkozik meg Draskovics Tibor szavaiban, amellyel az igazságügyi és rendészeti miniszter arra reagált, hogy az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága kedden meghallgatja a rendészeti és a honvédelmi szakszervezetek képviselőit a jövő évi bérintézkedések és a 13. havi illetmény megvonásával kapcsolatban - mondta Lázár János, a bizottság fideszes elnöke.
2008. 12. 09. 19:15
Magyarországra is érkezett dioxinnal szennyezett, ír sertéshús Lengyelországból, az összesen 70 tonna áru jelentős többségét azonban továbbszállították Romániába - tájékoztatta Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) illetékes szakállamtitkára.
2008. 12. 09. 17:20
A kormány 2013-ig a GDP 1,3 százalékát meghaladó mértékben növelné a védelmi kiadásokat - olvasható a nemzeti katonai stratégiában, amelyet Szekeres Imre ismertetett kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, valamint a külügyi és határon túli magyarok összevont bizottsága előtt.
2008. 12. 09. 17:17
Eddig mintegy 850 kilogramm lőszert és lövedéket találtak a tűzszerészek a zuglói Bosnyák téren, ahol szombat óta egy építési terület megtisztítását végzik - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese. A közeli Bosnyák téri piac működését a munkálatok nem érintik.
2008. 12. 09. 17:08
A Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága a BKV-jegyellenőrök tevékenységével kapcsolatos negatív jelzések miatt felkérte a cég igazgatóságát, hogy számoljon be a jegyellenőrök foglalkoztatásával összefüggő kérdésekről.
2008. 12. 09. 17:04
Demszky Gábor üdvözli, hogy felvetését megfogadva a BKV vezérigazgatója azonnali hatállyal felmondta a cég által bérelt, személyi használatú Audi A6-os luxus gépkocsijának a bérletét.
2008. 12. 09. 16:57
Két, második világháborús robbanótest került elő kedden földmunka közben a székesfehérvári Varga-csatornából; a közeli Bőrgyár dűlőt és a Tobak utcát lezárták, egy társasház és nyolc családi ház lakóit a szerkezetek megsemmisítéséig kitelepítik.
2008. 12. 09. 16:17
Az MDF bocsánatkérést vár Orbán Viktortól, amiért egy múlt heti parlamenti szavazás után arról beszélt, hogy a kormány MDF-es képviselőket vásárol meg, miközben most hétfőn ő és még négy fideszes képviselő is megszavazta a szociális törvényhez benyújtott, a kormány által támogatott módosító javaslatokat.
2008. 12. 09. 16:14
Olvasói sztorik