Belföld

Akár 20 milliárdot is kaphatnak a kórházak

Lapinformációk szerint a kormány szerdai ülésén dönt arról, hogy mennyi plusztámogatást osztanak szét az egészségügyi intézmények között még ebben az évben. A Népszabadság szerint ez az összeg 15 milliárd, a Népszava szerint akár 20 milliárd forint is lehet.

A kabinet szerdai ülésén határoz a kórházaknak ígért támogatásról. Székely Tamás egészségügyi miniszter már a kormányülés után bejelenti, hogy az Egészségügyi Alap megtakarításából mekkora összeget kapnak az intézmények. A javaslatot a pénzügyminisztérium terjeszti be, előzetes információnk szerint a 25 milliárd plusszal záró E-Alapból 15-20 milliárd kifizetését tervezik – írta a Népszava. A pénzhez még az idén hozzájuthatnak az intézmények, az összeget a teljesítményük arányában osztják szét közöttük – tette hozzá a napilap.

A Népszabadság úgy tudja, hogy várhatóan tizenötmilliárd forintot oszt szét a kormány még ezen a héten az egészségügyi intézmények között.

A most szétosztandó pénz egyszeri segély, ami persze jól jön, de rendszeres megoldásra volna szükség – mondta Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete elnöke a napilapnak.

Ajánlott videó