Ismeretlenek szerdára virradóra megrongálták a Jobbik Magyarországért Mozgalom két fővárosi irodáját - közölte Novák Előd, a párt sajtófőnöke szerda reggel.
Az MSZP fővárosi elnöksége már elkészítette a képviselőjelöltjeit megnevező javaslatát, azonban a Magyar Nemzet birtokába került "alternatív listából" kiderül - egy ellenjavaslat is készült, amely szerint például Hagyó Miklós a jelenlegi 4. helyről a 8-ra csúszott le.
Ha a Fidesz-KDNP kétharmadot szerezne a következő országgyűlési választáson, bármelyik törvényt újraírhatnák – az Alkotmányt is beleértve. Szinte biztosan módosítanák az állampolgársági törvényt, radikálisan csökkentenék a képviselők számát és meglehet, erősebb jogköröket adnának a köztársasági elnöknek.
Két testes kutya támadt rá egy férfira Győrszentiván kertvárosban, amikor éppen a kerékpárjától szállt le. A mentők nem tudták megközelíteni a sérültet, ezért kihívták a rendőrséget. Miután az állatok a kiérkező járőrnek is nekitámadtak, mindkét rendőr célzott lövéseket adott le: az egyik kutyát két, a másikat egy lövéssel terítették le – közölte a rendőrség. A [...]
Az Európai Unió még a 2007 és 2013 közötti tervidőszakban kész támogatást nyújtani a 4-es metró második szakaszának megépítéséhez - közölte brüsszeli tárgyalását követően Demszky Gábor.
Az LMP ökopolitikát ígér, Bokros reformok kritikus tömegét, míg a Munkáspárt hazánk pozícióit erősítené az unióban. A Fidesz és az SZDSZ a Jobbik és a rendőrség összefonódásától tart. Egy elemzés szerint csak a Fidesz és az MSZP biztos befutó, utánuk a legtöbb esélye a Jobbiknak van – kampánykörkép az FN-en.
Még hétfőn szakadt le egy faág a parkban, az önkormányzat szerint az egyébként egészségesnek tűnő fa egy játszóteret is veszélyeztet. Az autóforgalom zavartalan.
A 2006-2010-es ciklust „kibekkelte” a kormány, gyakorlatilag semmit nem tett a lakótelepen élők érdekében. A mostani pályázatokból a lakóközösségek, társasházak, lakásszövetkezetek legkorábban 2011-12-ben juthatnak pénzhez – közölte László Tamás.
A CIB Internet Bank számos elismerést kapott az elmúlt időszakban, legutóbb a Privátbankár.hu által szervezett megmérettetésen a Legjobb Lakossági Internet Bank 2008 díjat nyerte el.
Május végére készül el a szakvélemény, amely eldönti: idegenek támadták meg, vagy a cigány önkormányzat elnökhelyettese maga gyújtotta fel a házát? A rendőrség szerint sok a gyanús körülmény.
Veszélyeztetheti a rendőrség működését a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) együttműködési megállapodása - jelentette ki a Független Rendőrszakszervezet (FRSZ) főtitkára.
A következő kormány egyik első és legfontosabb dolga lesz pontos leltárt készíteni az állami vagyonról – jelentette ki sajtótájékoztatón Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
Nem csak távoli országokban lehet súlyos, akár életre szóló fertőzést kapni. A hepatitis különböző formái már Európában is felütötték a fejüket, ennek ellenére a magyar utazók továbbra is felelőtlenek. Tavaly például 500-an fertőződtek meg valamilyen hepatitisvírussal.
Másodfokú, narancsriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a Dél-Dunántúlra, illetve a Dél-Alföldre kedd kora délután a lokálisan előforduló, 2 centimétert meghaladó nagyságú jéggel kísért zivatarok miatt.
Egyre szervezettebben, egyre kifinomultabb módszerekkel zajlik a korrupció Magyarországon, és az ellopott pénz már akkora összegre rúg, hogy biztosan nem csak pártfinanszírozásra folyik el - ez derül ki azokból a háttérbeszélgetésekből, amelyeket az [origo] és a Figyelő munkatársai folytattak cégvezetőkkel az utóbbi hónapokban.
A június 7-ei európai parlamenti (EP) választás tétje az, hogy Magyarország képes-e a mostani válságra olyan megoldást találni, amely a magyar gazdaság lehetőségeit használja ki, vagy továbbra is eladjuk magunkat a külföldnek - mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke.
Negyven országban legkevesebb 8829 új típusú influenzás megbetegedést regisztráltak, és 76-an vesztették életüket a járvány következtében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az amerikai járványügyi központ (CDCP) és kormányzati illetékesek közlése szerint.
Az esti órákban egy autóvezető kanyarodás közben elvesztette uralmát a jármű felett, letért az útról, majd a II. kerületi Hidegkúti és Máriaremetei út sarkán lévő autókereskedés kerítésébe hajtott. Az összetört autót daruval emelték ki az autókereskedés területéről. A balesetben nem sérült meg senki. A kerítés állta útját (fotó: MTI)