Belföld
Orbán Orbán ellen. Dumák az év tizenharmadik hetéből.
2013. 04. 01. 08:07
Nyúlon a hagyományok szerint minden év húsvét vasárnapján megrendezett fesztivál egyik fő eseménye a nyúlszépségverseny.
A locsolkodás és a hozzá kapcsolódó népi szokások magyar húsvéti hagyomány. Megmagyarázzuk, és verset is küldünk Olvasóinknak.
Hosszú idő után harmadszor is elvitte a kupát a fehérvári gárda, amit igazi ünnepély kísért a városban.
2013. 04. 01. 02:59
A listavezető Győr 2-0-ra nyert a vendég Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Jelentősen megemelkedett a vízszint Fejér megyében a nagy mennyiségű csapadék és hóolvadás miatt.
2013. 03. 31. 19:55
Míg Győr a havazásban töltötte a húsvéti ünnepeket, addig a szegedieknek remek tavaszi napuk volt!
Az egész falu összefogott a víz ellen Mezőörsön. Újjá kell építeni a három éve lebontott gátat.
Sopronból ma sem lehet hamarább eljutni Szegedre, mint egy napi vonatozás árán, hajdanában meg tán kétheti kocsizásba is telt az utazás. A két város között, gyéren ugyan, de mégis volt érintkezés. Persze nem mindenkor békés.
A szegedi Huszár Mátyás rakpartot már elővigyázatosságból lezárták a forgalom elől a várható áradás miatt, azonban a víz még nem lépett az aszfaltra. Nem úgy a gyalogosok.
Városszerte víz és sár borítja az utcákat. A csapadék pedig nem tágít.
2013. 03. 31. 16:02
A város nevezetességei között töltik a húsvéti ünnepeket a győri állatkert nyuszijai.
2013. 03. 31. 14:09
A hívőkkel teljesen megtelt Szent Péter téren pontifikálta Ferenc pápa a húsvétvasárnapi szentmisét.
Fokozott ellenőrzést rendelt el az egész ország területére az országos rendőrfőkapitány hétfőtől, április elsejétől legkésőbb július végéig.
Négy megye tizenhét településén árvízi védekezést, kilenc megye harmincöt településén pedig belvízi védekezést folytatnak.
2013. 03. 31. 10:44
A kommunisták meghatározták, mely társadalmi csoportok élveznek előnyt az egyetemi felvételin.
2013. 03. 31. 10:32
A szakadó eső ellenére rendőri biztosítás mellett adtak tanúbizonyságot a móravárosiak hitükről szombat este.
Csaknem egy éve működik Hódmezővásárhelyen az uniós támogatással létrehozott Ötletfa Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda.
Nyolc megyében a heves zivatarok, hat megyében a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés az országban.
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
