1744-ben, február 24-én szóba került a tanácsülésen, hogy a szegedi lenszövő céh nem engedi dolgozni a soproni céhben felszabadult legényeket azzal a megokolással, hogy a soproni céhlevelet nem az uralkodó adta, hanem maga a városi tanács.
Ezt senki sem cáfolhatta meg, a soproni takácsok céhe igen régi volt, céhlevele pedig 1524-ben kelt, tehát még a mohácsi vész előtt. Alig is csináltak mást, mint megvárták a következő évet, 1745-ben megérkezett az új céhlevél, maga Mária Terézia adta ki. A szegediek tehát akarva, nem akarva hozzásegítették a soproniakat egy becses autogramhoz, de úgy látszik megtanulták a rátartiságot is, mert 11 évvel az említett súrlódás után most már a soproniak lépnek fel az imént tanult szerepben és kontároknak („Fretter und Pfuscher”) nevezik a szomszédos Esterházy hercegi uradalmak szappanfőzőit. A jószágkormányzó erélyesen ráír a városra, hogy közölje a gőgös mesterekkel: az Esterházy uradalmakban élő szappanosoknak nemcsak a hercegtől van céhlevelük, hanem az egyik Ferdinánd császár-királytól, is.
A szappanháború
Ez a tisztes és csakis békés célokat szolgáló gyártmány, a szappan lett azután okozója egy újabb háborúskodásnak Szeged és Sopron között, évtizedekkel később, 1834-ben. A szegedi szappanról és készítőikről ezt olvashatjuk Reizner János Szeged története harmadik kötetében:
„Szabad ipar volt, a céh csak 1851-ben létesült. A szegedi szappan mindenfelé nagy kedveltségnek örvendett és az ekkor híres debreczeni vásárokon a sziksóval főzött házi szappant 30-40 társzekérnyi mennyiségben szokták volt felfuvarozni.”
Ebbe a „mindenfelé” szóban Sopron is benne volt. Itt a szappanfőzés nem volt szabad mesterség, gyertyát és szappant gyártó mesterek 1783-ig Pozsonyhoz tartoztak fiókcéh formájában, de attól fogva önálló céhük lett, így léptek fel együttesen nagy nyomatékkal a városi tanács előtt nagy panaszukkal három kocsirakomány szegedi szappan ellen, amelyet szerintük Somogyi cipész és Steiner vaskereskedő hozatott. Tudvalevőleg a vásáron kívül Sopronban csak soproni szappan kerülhetett eladásra, kérték a szegedi áru elkobozását. A tanács kezébe vette a dolgot és kiderítette, hogy Somogyi cipésznek nincs köze a dologhoz, Steiner vaskereskedő társa Josef Mihály nevű szatócs volt és Váczi nevű szegedi szappanostól abból a célból vették az árut, hogy a legközelebbi vásáron eladják. Ezt valóban szabad volt, de csakis bódéban.
