Belföld

45 év után újra körmenetet tartottak a szegedi Kálvárián

A szakadó eső ellenére rendőri biztosítás mellett adtak tanúbizonyságot a móravárosiak hitükről szombat este.

1968 óta nem volt húsvéti körmenet ebben a templomban, ám most Attila atya kilépett a templom falai közül és a közel félszáz hívő kíséretében a régi hagyományoknak megfelő szertartást tartott.

Az első „pestiskápolnát” 1734-ben szentelték fel Szegeden. Az utolsó pestisjárvány 1714-ben volt, a város túlélő lakossága az áldozatok emlékére építtette a kápolnát és a stációkat. Így jött létre a „Szegedi Kálvária”.

Az 1879-es „nagy árvíz” a Kálváriát is megsemmisítette, de 1800-as évek végére helyreállították a kápolnát, amely szebb lett, mint elődje volt. A II. világháborúban az épület megsérült. A háború után a helyreállítására nem is gondoltak, a stációkat „kiverték”, a kápolnát 1968-ban a kommunista karhatalom vezérletével több töltettel szétrobbantották, a dombot eltüntették, helyére benzinkút került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik