Belföld
Több rábaközi településen is történt gépkocsifeltörés ez év februárjától június elejéig. A járművezetők értékeiket kínálják fel a bűnözőknek azáltal, hogy autójuk utasterében hagyják értékeiket, személyes irataikat.
Július 19 és 21 között ismét, immáron negyedik alkalommal rendezik meg a MEZI Fesztivált, idén Vastag Csaba sztárfellépővel színesítve. Az egyik főszervezőt, Gulyás Istvánt angliai munkahelyén értük el, ő pedig beszámolt a székkutasi fiestáról.
2013. 06. 11. 11:35
Homokzsákos védekezésre a délelőtt folyamán nincs szükség. Ercsiben és Kisapostagon az épületek megóvása érdekében szivattyúkkal is dolgozik a katasztrófavédelem.
Az időkép előrejelzése szerint szombattól 30 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Szerdától folyamatos felmelegedés várható.
A családfő és két fia, ököllel esett neki a 40 éves sértettnek, egy korábbi sérelmük rendezésére a férfi csornai otthonába. Garázdaság miatt kell felelniük.
Egy érdekes, titkos és tanulságos kísérlet elmerült a Magyar Posta bugyraiban.
2013. 06. 11. 10:44
Fejér megyében kedd reggel több mint kétszázan vesznek részt az árhullám elleni védekezésben, többségében a katasztrófavédelem hivatásos állományú tagjai, vízügyi szakemberek, önkéntesek, illetve rendőrök, polgárőrök és karitatív szervezetek - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2013. 06. 11. 10:25
A dunai árvíz miatt az országban csaknem 158 kilométernyi közúton van forgalomkorlátozás, ami 58 útszakaszt érint.
Borkai Zsolt közölte: amennyiben az elkövetkező napokban nem történik olyan rendkívüli esemény, amely a nyárnyitó rendezvény lemondását indokolttá tenné – a június 15-i Omega koncertet megtartják a Szent István út Városháza előtti szakaszán.
A nyugat-európai légiirányítók munkabeszüntetése előre láthatólag három járatot érint a magyar főváros nemzetközi repülőterén.
A 41 éves győri férfit a rendőrök a megáradt Rába folyóból húzták ki hétfőn este. Elmondása szerint, szerelmi bánatában választotta az iszapos folyómedret.
2013. 06. 11. 09:57
A térség fellélegezhet, kedden várhatóan visszatérhetnek otthonaikba a győrújfaluiak is.
Az egymilliós képviselői fizetés mellett se nagyon vállalják a politikusok, hogy társadalmi munkában dolgozzanak.
2013. 06. 11. 09:06
A 2,4-es erősségű földmozgás a június 5-ei utórengése volt.
2013. 06. 11. 09:02
Sokan a devizahitelük miatt választanak más országban munkahelyet – írja a Blikk.
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 03:40 Így halt meg az utolsó azték király
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
