Belföld

Szeretik a duplapénzt a képviselők

Az egymilliós képviselői fizetés mellett se nagyon vállalják a politikusok, hogy társadalmi munkában dolgozzanak.

A Blikk kiderítette, hogy szeretik a pénzt a magyar politikusok. Nem vicc. A lap azt írja, bár a törvény megengedné, hogy azok az országgyűlési képviselők, akik mellékesen valamelyik 3 ezer főnél kisebb település vezetői, akár társadalmi munkában, kevesebb fizetésért igazgassák hivatalukat, ezzel a törvényi lehetőséggel nagyon kevesen élnek. Hiába, a fele fizetés nagy úr!  Még akkor is, ha az csak úgy pluszban jön az egyébként milliós képviselői havibér mellé.

A Blikk gyűjtése szerint jelenleg összesen 14 olyan honatya van, aki választhatott a főállású és a társadalmi megbízatású polgármesterség között. Közülük tízen a jóval több fizetéssel járó főállás mellett döntöttek. Így ők havi 300-400 ezer forinttal növelhetik a mintegy 1 millió forintos képviselői fizetésüket.

A Blikk kicsit gonoszkodva megjegyzi, ha társadalmi munkában, tehát havonta 150-200 forinttal kevesebbért vállalnák a posztot, a járulékokkal együtt 2-3 millió forintot is meg tudnának spórolni évente a településüknek.

A listáért és a részletekért ide kattintson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik