Belföld

Fejér megyében lassú apadásnak indult a Duna

Homokzsákos védekezésre a délelőtt folyamán nincs szükség. Ercsiben és Kisapostagon az épületek megóvása érdekében szivattyúkkal is dolgozik a katasztrófavédelem.

Szabó-Bisztricz Anett, megyei katasztrófavédelmi szóvivő a Fehérvár24-nek elmondta: Adonynál két helyen buzgárok alakultak ki, de egyik sem jelent veszélyt a lakosságra és a védművekre. A Duna Adonynál, Dunaújvárosnál és Kisapostagon – a szokásos 4-6 órás tetőzéssel szemben – közel 24 óráig tetőzött. Jelenleg lassú apadás tapasztalható. Szükség esetén több száz önkéntes is készenlétben áll. A martonvásári és a dunaújvárosi járás területére a Kormány június 10-én, hétfőn veszélyhelyzetet hirdetett ki.

Ercsinél időszakonként a hajóállomás mögötti játszótérről szivattyúzzák a vizet a környező épületek megóvása érdekében.

Kisapostagon is hasonló beavatkozás folyik, ahol tegnap a nyúlgátak megerősítésére volt szükség. Az úgynevezett kazettás kialakítású töltéseknél a vízügyi igazgatóság szakmai segítségével az átszivárgó vizet zagyszivattyúkkal távolítják el az ingatlanok udvarából.

Az árvízzel érintett hét Fejér megyei településen a védművek ellenőrzésével párhuzamosan a katasztrófavédelem a megelőzés részeként a Duna apadása miatt fokozottan figyeli löszfalas partszakaszokat Ercsiben, Kulcson, Rácalmáson és Dunaújváros-Táborállásnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik