Belföld

Ferihegyet is érinti a légiirányítók sztrájkja

A nyugat-európai légiirányítók munkabeszüntetése előre láthatólag három járatot érint a magyar főváros nemzetközi repülőterén.

Várhatóan 40 percet késik az Air France Párizsból Budapestre tartó járata, amely 9 óra 25 perc helyett 10 óra 9 perckor száll le a tervek szerint – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója..

Törölték a HOP diszkont légitársaság – ez az Air France leányvállalata – Lyonból Budapestre érkező kora délutáni 13 órai járatát. Emellett az Air France törölte a 19 órai Párizs-Budapest járatát is – erősítette meg.

Hardy Mihály a Budapestről induló utasoktól fokozott figyelmet kért, és javasolta, hogy bizonyosodjanak meg arról, hogy járatuk valóban indul-e. Tudomása szerint szerdán a munkabeszüntetés esetleg átterjedhet Olaszországra is.

Az MTI korábbi információi szerint keddtől három napon át sztrájkolnak az Európai Unió számos országában a légiirányítók: a munkabeszüntetést kedden a franciák kezdik, szerdától már egész Európa légiközlekedésében fennakadások lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik