Belföld
Projektzárót tartottak pénteken Vásárhelyen az új környezetvédelmi információs központban, ahol a résztvevőknek ismertették az eddig elvégzett munkát. A 2010-ben útjára indult kezdeményezést Almási István polgármester is méltatta.
2013. 06. 28. 12:23
Egy kamion tartálya sérült meg.
A vakáció kezdetével elindult a város nyári gyermekétkeztetési programja. Az önkormányzat 1000 rászoruló gyermek ebédeltetéséről gondoskodna a szünidő alatt, az ehhez szükséges pénz azonban még nem áll rendelkezésre. Négymillió forint hiányzik a szükséges húszból.
2013. 06. 28. 11:41
Az autóban észrevétlenül megbújó macska ijesztette meg a 37 éves soproni férfit vezetés közben, aki emiatt egy parkoló autónak ütközött. A rémült állat az ablakon keresztül menekült, de egy szemből érkező autós elgázolta.
Eddig csak a házasság felbomlása után élt az eltartási kötelezettség, jövőre viszont a volt élettársaknál is bejön. De csak akkor, ha legalább egy évig együtt éltek, és közös gyermekük is született.
Az ismeretlen rabló péntek délelőtt rontott be a hegyeshalmi takarékba, fegyvert rántott és készpénzt követelt.
Pénteken ismét a szegedi közgyűlés elé kerül a Rókusra tervezett biomassza-erőmű ügye, mely ellen több ezren aláírásukkal tiltakoztak, ezért a jogszabály szerint újra kell tárgyalni az ügyet.
2013. 06. 28. 11:00
Július elsejétől három százalékkal olcsóbban vásárolhatnak online, bankkártyával vagy a mobiltelefonos egyenleg terhére menetjegyet a vonaton utazók, ha az otthoni nyomtatás vagy digitális bemutatás lehetőségét választják.
Tiszteletbeli polgár címet adományozott Székesfehérvár Yamaguchi Shinsuke, a DENSO Gyártó Magyarország Kft. leköszönő elnöke részére. A cégvezető dr. Cser-Palkovics András polgármestertől vette át az elismerést, amellyel a fehérvári gyár élén kifejtett tevékenységéért és a város életében való társadalmi szerepvállalásért mondtak köszönetet.
Pénteken kezdetét veszi a pannonhalmi Levendulahetek; a július közepéig tartó eseménysorozaton az apátság gyógynövénykertjét, elsősorban is levendulását, valamint a termés felhasználását mutatják be a közönségnek.
2013. 06. 28. 09:33
Kakasszék pár éve "háromlaki" életet él, leginkább székkutasi, de a kórház gyógyintézetének köszönhetően vásárhelyi is, az itt született és itt terveket dédelgető Kovács Gábor miatt pedig kicsit fővárosi is.
2013. 06. 28. 09:32
Tizenkét év börtönre ítélt az első fokon eljáró Győri Járásbíróság csütörtökön egy férfit, aki a vád szerint megfojtott egy prostituáltat tavaly október végén a kisalföldi megyeszékhelyen.
A NAV szinte valamennyi engedélykérőnek kiadta a trafikok nyitásához szükséges működési engedélyeket, így a vámhatóság részéről nincs akadálya a trafikok július elsejei nyitásának.
3.480 Ft-ot kapott Kübekháza júliusi működésének finanszírozására az államtól. A képviselők úgy döntöttek visszaküldik az összeget, ennek költségét a polgármester állja.
- 16:52 A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon
- 16:45 Meghalt Fehér Béla
- 16:11 A hidegháború árnyékában született: hetven éve a hegyekben találkozik a világ sajtója
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 15:43 Susan Sarandon: Azért rúgtak ki az ügynökségemtől, mert felszólaltam a gázai tűzszünet mellett
- 15:09 Ahogy a kisgyerekes anyák kikészülnek, nem készül ki úgy senki
- 14:52 Többen megsérültek egy cincinnati szórakozóhelyi lövöldözésben
- 14:21 „Óva intek mindenkit a gyors eredményt ígérő fogyókúráktól”
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 13:56 Olimpiáról álmodik az emberiség történetének legrégebbi, primitív téli ösztönsportja
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 12:51 Napkelte, légballon a felhőkarcolók között és háborús mementó a hét képein
- 12:18 A hívek millióinak lehelete és izzadása miatt kell megtisztítani a Sixtus-kápolna világhírű freskóját
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 11:10 „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rabló-pandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, aki tagad, de lemond pozíciójáról
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Irán legfőbb vezetője; közel 150-re emelkedett az iráni lányiskolát ért csapás halálos áldozatainak száma; Ahmadinezsád volt iráni elnök is meghalhatott
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
