Belföld
cirkusz (cirkusz, )

Először rendezik meg a Cirkuszok éjszakáját

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 06. 28. 08:19

A cirkuszművészetet népszerűsítik az első alkalommal megrendezendő Cirkuszok éjszakáján, amelyet július 13-án Budapest mellett Balatonfüreden, Balatonlellén és Zamárdiban tartanak négy nagy cirkuszdinasztia összefogásával.

A programsorozatra a Fővárosi Nagycirkusz, az Eötvös Cirkusz, a Magyar Nemzeti Cirkusz és a Horse Evolution lovas show közös szervezésében kerül sor. “Állami és magáncirkuszok összefogására már több mint hatvan évtizede nem volt példa. A négy világhírű társulat most közösen dogozik a műfaj régi hírnevének visszaállításáért” – hangsúlyozta Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a program csütörtöki tájékoztatóján.

Az igazgatók kiemelték: nemcsak hagyományos cirkuszi produkciókra számíthat a közönség az éjszaka folyamán, hanem lehetőség lesz a kulisszák mögé is betekinteni. Lesz állatsimogató, bepillantást nyújtanak az idomítás folyamatába, emellett a cirkuszi eszközöket is kipróbálhatják az érdeklődők, a gyerekek például ugrálhatnak trambulinon.

A Fővárosi Nagycirkuszban a Circus Maximus előadás lesz látható: öt tigris, egy gladiátor, elefántok és egy bohóc idomár, kaucsuklányok, levegőakrobaták és a világhírű Khadgaa csoport gondoskodik az élményekről. Az Orfeum Hungaricum varietéműsor komikus, zenés, énekes és táncos számai 23 órától szórakoztatják a közönséget.

Balatonfüreden a csaknem 100 éves múltra visszatekintő Eötvös Cirkusz elsősorban állatszámokkal várja a nyaralókat – emelte ki Eötvös Lóránd, a társulat igazgatója. A cirkusz előtt ingyenes légvárral, kisvasúttal várják a családokat, a porondon pedig 101 kis dalmatát, tevéket, fehér tigriseket, oroszlánokat, valamint egy kéttonnás víziló egyedülálló produkcióját láthatják. Éjfélkor meglepetéssel készülnek a közönségnek.

Balatonlellén a Magyar Nemzeti Cirkusz művészei különleges mutatványokat adnak elő. Lesz 16 méter magasban sétáló artista, egy idomár tíz oroszlánnal a ketrecben, világhírű olasz zenebohócok, lovasbemutató, tevék, lámák, szürke és skót marhák – sorolta a látnivalókat ifjabb Richter József, a cirkusz igazgatója, aki megjegyezte, hogy a cirkuszi világ régi attrakciójaként egy vállalkozó kedvű férfi vendéget a társulat indiai elefántja meg is borotvál.

Zamárdiban Richter Flórián és 50 fős csapata Horse Evolution lovas show-ja lesz látható. A Monte-carlói Cirkuszfesztiválon Arany és Ezüst Bohóc díjjal kitüntetett artisták, lovasok és táncosok új műsorral készülnek az estére – hangsúlyozta Richter Flórián.

Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) igazgatója elmondta, a Cirkuszok éjszakájának megszervezésével elsődleges céljuk, hogy visszaállítsák a műfaj hírnevét és visszahozzák annak sok évtizeddel ezelőtti fénykorát. “Ennek érdekében évek óta azon dolgozunk, hogy a cirkusz teljes megreformálásával, új műsorokkal, színvonalas és különleges produkciókkal, látványtechnikai fejlesztésekkel képesek legyünk kiszolgálni a 21. század igényeit” – emelte ki.

A programsorozatot hagyományteremtő céllal rendezik meg, bíznak abban, hogy jövőre még több magántársulat csatlakozik a kezdeményezéshez – hangsúlyozta Kriza Zsigmond.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Egerszalók, 2016. szeptember 13.
Az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdő - Saliris Spa és Konferencia Hotel épülete a Forrás út 4. szám alatt. A vizet 1992-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyhatásúnak minősítette. Ennek jelentőségét felismerve épült a Saliris Resort gyógyszálloda. 
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.