Belföld

Bejegyezték Bajnai pártját

Bajnai Gordon (Bajnai Gordon)
Bajnai Gordon (Bajnai Gordon)

Együtt – a Korszakváltók Pártja néven bejegyezte a volt miniszterelnök pártját a Fővárosi Törvényszék, amely a hiánypótlást is megfelelőnek találta – írja a Magyar Nemzet.

A bíróság a lap pénteki száma szerint korábban azért nem vette nyilvántartásba, s kérte hiánypótlásra az Együtt 2014 Választói Szövetség Pártot, mert Bajnaiék nem megfelelő nevet választottak: az „Együtt 2014″ elemet tartalmazó névvel ugyanis korábban már több szervezet is nyújtott be nyilvántartási kérelmet.

A „szövetség” névelemet csak olyan egyesület veheti fel, amely különös egyesületi forma, tehát amelynek csak egyesületek és alapítványok a tagjai – indokolta döntését a törvényszék.

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja nevet Bajnaiék csak ideiglenesen használnák. Szerintük a bíróság „nem hozott olyan döntést, hogy ne használhatnánk az Együtt 2014 névelemet. A bíróság azt állapította meg, hogy november óta folyamatban van egy hasonló nevű párt bejegyzése, amely eljárás lezárultáig másik szervezet ezen a néven nem jegyezhető be. A kérdésre e hasonló nevű párt bejegyzési eljárásának lezárultát követően lehet visszatérni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik