Szaddám Huszein péntek este ismét megjelent az iraki televízió képernyőjén. Az adás szerint a rezsim első embere nem csupán beszédet intézett népéhez, de a nyilvánosság előtt is megjelent.
Magyarország még nem kapott hivatalos felkérést az USÁ-tól, hogy vegyen részt az iraki háborút követő újjáépítésben, a kormány azonban dolgozik azon, hogy helyzetbe hozza a hazai vállalkozásokat.
A néhány nappal ezelőtt az amerikai NBC televíziós csatornától elbocsátott amerikai riporter, Peter Arnett egy görög hírtelevízióval és egy belga adóval kötött szerződést - tudta meg az AFP.
A vietnami háborúban az AP hírügynökségnek küldött tudósításaiért Pulitzer-díjjal jutalmazott Arnettet egy múlt vasárnap, az iraki televízióban sugárzott interjú miatt távolították el az amerikai csatornától. Arnett a riportban egyebek között azt
Az Egyesült Államokban ugyan a munkanélküliek aránya - a vártnál valamivel kedvezőbben - alakult márciusban, 5,8 százalékot tett ki, ám az iraki háború miatt a cégek visszafogták a létszámfelvételeket, ami azzal járt, hogy a bérlistán a vártnál kevesebben szerepeltek.
Számuk 108 ezerrel csökkent márciusban. A munkaügyi minisztérium adataiban szereplő 108 ezres csökkenés jóval magasabb mint ami a Reuters szakértői várakozáson alapuló
Az Orosz-Belarusz Unió parlamenti gyűlésének elnöke, az Orosz Duma első embere, Gennagyij Szeleznyov kijelentette, hogy Örményország, Ukrajna és Moldova számítanak a legvalószínűbb tagjelölteknek abba az államszövetségbe, amelyet jelenleg Fehéroroszország és Oroszország alkot. Szeleznyov sajtótájékoztatójáról a moldáv újság, a Moldova Azi számolt be.
Bulgáriában és Lengyelországban is megkezdték az előkészületeket annak érdekében, hogy a két ország cégei lefölözhessék a hasznot a háború utáni újjáépítésből.
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe a BUX pénteken 117,40 pontos emelkedést követően 7841,89 ponton zárt.
A bankközi devizapiacon pénteken fél négykor 11,18 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 30 bázisponttal erősebb helyzetben, mint csütörtökön délután. Az overnight kamatok mintegy 50 bázisponttal nőttek. Nem igazolódott be a piac forintgyengüléshez fűződő várakozása, sőt vannak olyan vélemények is a piacon, hogy külföldiek ré
Pénteken fél négykor 11,18 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 30 bázisponttal erősebb helyzetben, mint csütörtökön délután.
Bár az osztrák belügyminisztérium azt állítja, hogy az iraki diplomatákat nem kémkedés miatt utasították ki Ausztriából, egy helyi hetilap gyanút fogott, és igyekszik kibogozni a szálakat.
Magyarország olyan árfolyamon alkalmazza majd az ERM II.
árfolyamrendszert, illetve csatlakozik az eurózónához, ami nem ront a gazdaság versenyképességén - közölte László Csaba.
A szövetséges erők katari parancsnokságán bejelentették, hogy a bagdadi repülőtér a továbbiakban nem viselheti Szaddám Husszein nevét. Most, jobb híján, egyszerűen Bagdadi Nemzetközi Repülőtérnek hívják - az amerikaiak.
A Pannonplast és a Philips három éves szállítási megállapodást írt alá a TV-Video combi, és a Franciaországból áttelepítésre kerülő tévé készülékek műanyag alkatrészeinek gyártására.
Gyanús fehér porral teli dobozokat, idegmérgek elleni szereket és a vegyi harcra vonatkozó leírásokat találtak Irakban a szövetséges katonák - jelentette az AP.
Harminc magyarországi túladagolás okozta haláleset jutott tavaly a hatóság tudomására, míg az idén eddig tizenketten adták be maguknak a végzetes aranylövést.
Egy terhes nő és három amerikai katona is életét vesztette egy öngyilkos merénylet során Bagdadtól észak-nyugatra az egyik szövetséges ellenőrző pontnál.
A készülő hírközlési törvénynek meghatározó feladata az internetpenetráció növelése. A lakosság hozzáállásán azonban aligha lehet törvénnyel változtatni.
Folytatja a háborús tudósítást az Al-Dzsazíra arab hírtelevízió, annak ellenére, hogy egyik tudósítóját kiutasították, egy másikat pedig letiltották az iraki hatóságok - írja a Magyar Hírlap.
A katari székhelyű hírtelevízió először mind a nyolc munkatársa visszavonásával akart reagálni a tilalomra, ám végül úgy döntöttek, ezután is leadják élő, illetve előre felvett adásaikat az iraki illetékesek sajtótájékoztatóiról is.
Tavaly folytatódott az a 2-3 éve megkezdődött folyamat, hogy a lakosság a megtakarításainak egyre kisebb hányadát bízza a hitelintézetekre, és alternatív befektetési lehetőségként biztosításba, befektetési jegyekbe fekteti, illetve önkéntes pénztárakba fizeti be a megtakarításait - jelentette ki Szepesi György, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főosztályvezetője pénteken, a pénzügyi intézmények tavalyi évét értékelő sajtótájéko
Pénteken dél körül 11,05 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 17 bázisponttal erősebb helyzetben, mint csütörtökön délután. Az overnight kamatok mintegy 50 bázisponttal nőttek.