Belföld

Jürgen Köppen, az Európai Unió (EU) rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szerdán látogatást tett Dr. Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke otthonában. A megbeszélés során Jürgen Köppen jobbulást kívánt a hétfőn brutális támadást szenvedett elnöknek és együttérzését fejezte ki egészségi állapotát illetően. A rendkívüli és meghatalmazott nagykövet egyúttal jelezte: az Európai Unió illetékes brüsszeli szerveze
2003. 06. 18. 16:42
Az egyik legjelentősebb amerikai számítástechnikai cég, az EDS szerdán alkalmazotti létszámának 2 százalékos csökkentését helyezte kilátásba, ami 2700 fős leépítést jelent. A vállalatnak ezzel kapcsolatban mintegy 450 millió dolláros extra kiadása lesz - jelentette a Reuters hírügynökség.
2003. 06. 18. 16:37
Folytatólagosan elkövetett csempészet bűntettének alapos gyanúja miatt indított ismeretlen tettes ellen eljárást az orosházi vámhivatal, mert egy, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt.-nél lefolytatott vámellenőrzés során azt állapították meg, hogy a cég nem kérte a Romániából vásárolt öntözővíz vámkezelését - közölte a vámhivatal szerdán.
2003. 06. 18. 16:35
A vállalatvezetőkben, közép és felső szinten egyaránt, gyakran fogalmazódik meg az igény a hasonló piaci szegmensben működő cégekkel való összehasonlításra. De mi az az objektív dimenzió, amelyben minden szereplő teljesítménye értelmezhető? Hogyan képes a vállalat felzárkózni, vagy éppen megtartani piaci előnyét? Milyen mintákat, pozitív üzeneteket kommunikáljon a prosperatív működést bizonyítandó, a hatékonyságot alátámasztandó a versenytársak,
2003. 06. 18. 16:17
Etikai vizsgálatra szólítja fel az MDF Medgyessy Péter miniszterelnököt Magyar Bálint ügyei miatt. Az MDF szerint egy újabb, az Oktatási Minisztériumhoz kötődő vitatható ügyre derült fény. E szerint a miniszter kabinetfőnöke, Hriczu Anita összeférhetetlen módon közvetített korábbi munkahelye és a minisztérium között - írja az Origo.
2003. 06. 18. 15:56
A lehető legszorosabbra fűzi kapcsolatait a Budapesti Elektromos Művek (ELMÜ) és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Rt., a két cég teljes fúziója azonban nincs napirenden - mondta Emmerich Endresz Miskolcon szerdán sajtótájékoztatón. A német RWE AG és a szintén német EnBW AG többségi tulajdonában álló két cég igazgatóságának elnöke az azonos tulajdonosokkal, az azonos feladatokkal, és a szintén azonos versenypiaci kihívásokkal indokol
2003. 06. 18. 15:42
Projektfinanszírozásra, valamint kis- és középvállalkozó, valamint lakossági ügyfelei megnövekedett hiteligényének kielégítésére 100 millió eurós szindikált hitelt vett föl a Raiffeisen Bank Rt. - jelentette be Pleschinger Gyula, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese és a hitelnyújtók képviseletében Oliver Sipeer, a Commerzbank (Budapest) Rt. vezérigazgatója szerdán, Budapesten.
2003. 06. 18. 15:16
A LLP szoftvercsoport szerződést kötött a Microsoft Business Solutions-szel a Microsoft Navision nevű megoldásának képviseletére Szerbia és Montenegró területén. Ezzel párhuzamosan az LLP belgrádi irodájának megnyitására is hamarosan sor kerül.
2003. 06. 18. 15:11
A forint jelenlegi árfolyama túl gyenge az idei és a jövő év végi inflációs cél eléréséhez - mondta a Dow Jones hírügynökségnek Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. "Amennyiben hosszú távon is megmarad ez az árfolyam, az veszélyezteti az inflációs célokat" - mondta a jegybankár.
2003. 06. 18. 15:06
Nem vonul ki Magyarországról a Total azzal, hogy eladja 70 magyarországi töltő állomását a Shellnek - közölték a társaság vezetői szerdán. Várhatóan idén az utolsó negyedévben adja át 70 magyarországi töltőállomását a Shellnek - mondta Zoltán Jenő, a Total PB gázüzletágának igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2003. 06. 18. 14:20
Szerdán 13 óra körül negyedóra leforgása alatt 264,50 forintról 266,50 forintra drágult az euró külföldi bankok és befektetési alapok nagy összegű euróvásárlása következtében. A forint helyzete 6,33 százalékról 5,62 százalékra romlott a sáv erős oldalán 13 óra és 13,35 között.
2003. 06. 18. 14:16
Badacsony kártya néven a vendégeknek különböző kedvezményeket nyújtó szolgáltatást nyújt a nyár elejétől Badacsonytomaj önkormányzata; a turistákat hosszabb ott-tartózkodásra ösztönző és a visszatérő vendégkör bővítését szolgáló kártyának máris nagy a sikere – tudta meg az MTI Rédl Istvánnétől, a helyi Tourinform Iroda vezetőjétől. A Badacsonyban legalább három napig megszálló vendégek a kártya birtokában ingyen használhatják [...]
2003. 06. 18. 14:05
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Pannonplast Rt. elnök-vezérigazgatójának, Fehér Erzsébetnek az elmúlt napokban a Pannonplast Rt. egyes tulajdonosainak befolyásszerzése tárgyában lefolytatott felügyeleti eljárással összefüggésben, több sajtóorgánumban is közzétett nyilatkozatával kapcsolatban leszögezi:
2003. 06. 18. 13:49
Észak-Korea szerdán nyilvánosan megerősítette, hogy atomfegyverek kifejlesztésén munkálkodik, mindazonáltal kizárta, hogy amerikai engedmények nélkül valaha is lemondana atomprogramjának folytatásáról.
2003. 06. 18. 13:43
Václav Havel, aki február elején távozott államfői tisztségéből, rövidesen visszatér a cseh politikába, s ott várhatóan Cyril Svoboda külügyminiszter szövetségese lesz - írja szerdai kiadásában a Lidové Noviny című prágai konzervatív napilap.
2003. 06. 18. 13:39
37,1 milliárd forintos bruttó árbevételt ért el a 2002-es pénzügyi évben a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Kft., szemben az egy évvel korábbi 29,3 milliárd forinttal. A hazánkban 14 áruházzal rendelkező társaság – saját számításai szerint – ezzel az eredménnyel megőrizte piacvezető pozícióját a magyarországi barkácscikk-kereskedelemben.
2003. 06. 18. 13:38
A Generali biztosítási csoport gyorsítani kívánja kelet-európai terjeszkedését, s ehhez új akvizíciókra is kész, első sorban Lengyelországban. A Kelet-Közép-Európában tavaly elért mintegy 600 millió eurós bevételt 2005-ig 900 millióra szándékozik növelni.
2003. 06. 18. 13:30
A Pick Szeged Rt. igazgatósága 2003. június 17-én ülést tartott, amelyen döntés született több, a menedzsmentet érintő személyi változásról is. Az igazgatóság 2003. június 17-i hatállyal Kovács Lászlót nevezte ki a cég vezérigazgatójának. Ezzel egy időben Bihari Vilmos, a vállalat eddigi vezér-igazgatója közös megegyezéssel távozik az rt. éléről.
2003. 06. 18. 13:29
Szerdán délben 263,30/70 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, mintegy 0,40 forinttal gyengébben a kedd délutáni 263,70/85 forintos árfolyamnál. A forint 6,70 százalékon állt az ingadozási sáv erős oldalán, 12 bázisponttal erősebben a kedd délutáni helyzeténél.
2003. 06. 18. 12:52
Olvasói sztorik