Belföld

Microsoft – hátrébb a világranglistán

A világ legértékesebb vállalata továbbra is a General Electric, e társaságot azonban immár a Viagrát gyártó Pfizer követi a rangsorban, és nem a redmondi szoftvercég, a Microsoft.

A Microsoft Corp. elvesztette második helyét a világ legértékesebb vállalatainak ranglistáján. A redmondi szoftvergyártót a Viagráról ismert gyógyszergyár, a Pfizer szorította le az “ezüstérmes” pozícióból, de azért Bill Gates cége így is dobogós maradt. A Bloomberg hírügynökség szerint a Microsoft gyengülő eladásai miatt hagyta ki az idei részvénypiaci fellendülést.

A Bloomberg adatai szerint a Pfizer piaci kapitalizációja, vagyis tőzsdei értéke 285,6 milliárd dollárra emelkedett 2003-ban, ez 18 százalékos növekedés, miközben a Microsoft értéke 278,7 milliárd körül mozgott. Mindkét céget megelőzi azonban a General Electric Co., amelynek 311,8 milliárd dolláros a piaci kapitalizációja. A GE egyébként 28 százalékkal növelte piaci értékét 2003-ban, s ezzel megerősítette első helyét, amelyet tavaly átmenetileg éppen a Microsofttal szemben veszített el.

 Pfizer-történelem

Az amerikai gyógyszeripari vállalat 1849-ben kis vegyipari gyárként kezdte meg működését. A századfordulóig fő terméke a citromsav, ezzel alapozta meg későbbi fejlődését. A II. világháború éveiben a penicillin tömeggyártására kifejlesztett technológia tette lehetővé hatalmas konszernné válását. 2000-ben a Warner-Lambert sikeres felvásárlását követően a Pfizer Inc.-et a világ 10 legnagyobb vállalata közé sorolják. Napjainkban tevékeny-sége gerincét innovatív, ember és állatgyógyászatban alkalma-zott, nagyrészt vényköteles ké-szítmények gyártása alkotja. Magyarországi leányvállalatát 1991-ben alapította meg Pfizer Gyógyszer-kereskedelmi Vállalat néven.

Tovább növekszik a Pfizer

Elemzők szerint a Pfizer sikerének titka az, hogy a vezérigazgató, Henry McKinnell növelte a cég árbevételét, méghozzá gyorsabban, mint gyógyszeripari versenytársai. A Pfizer nemcsak újabb jogokat szerzett meg időközben, hanem riválisait is felvásárolta. Így például sikerült megszereznie 58 milliárd dollárért a Pharmacia Corp.-ot. Ennek megfelelően az eladásai is 11 százalékkal emelkedtek az első negyedévben. Az IMS Health Inc., az amerikai gyógyszerpiacot figyelő cég nyilvántartásai szerint ezzel az – egész múlt évre vonatkozó – iparági 7 százalékos piacnövekedési átlagot érdemben sikerült felülmúlnia a Pfizernek.

Egy, a napokban tartott elemzői konferencián egyébként a vállalat vezetői azt mondták, hogy a Pfizer jövőre 54 milliárd dolláros forgalmat remél, ami 2002-2004 viszonylatában több mint tíz százalékos évi növekedésnek felelne meg. A Viagra nevű készítményéről világszerte közismert Pfizer 2001 és 2006 között egyébként húsz új termék engedélyeztetésére adott be kérelmet az Egyesült Államok illetékes hatóságainál.

A világ húsz legértékesebb vállalatának ranglistáján egyébként négy gyógyszergyártó található. A Pfizer, a Johnson & Johnson (amely nem kizárólag, és nem is elsősorban a gyógyszereiről ismert), a Merck & Co. és a brit GlaxoSmithKline Plc.

 Leállítják a Mac-fejlesztést?

A Microsoft Macintosh üzletága június 12-én bejelentette, hogy a Mac operációs rendszerre nem fejleszti tovább az Internet Explorer böngésző programot. Ez
válasznak is tekinthető az Apple 2003 januári lépésére, amikor is az Apple saját fejlesztésű böngészővel, a Safarival mind gyorsaságban, mind szolgáltatásokban megelőzte az Explorert – és ezt csak a Mac rendszerre készítette el. Nem a böngésző elvesztése jelenti a komoly veszélyt, hanem az, hogy a Microsoft a jövőben esetleg az Office csomag mac-es fejlesztését sem folytatja. Az Office programcsomagra még nem tudtak kielégítő szoftvert fejleszteni: mindegyik programnak vannak kompatibilitási problémái.

A Microsoft az övéi között sem ért el jó eredményeket

Ugyanakkor a Microsoft saját ágazatában sem ért el jó eredményeket: a Standard & Poor’s 500 Indexében szereplő, számítógépiparhoz kötődő cégek átlagosan 21 százalékkal növelték értéküket, miközben a Microsoft csak 0,4 százalékos javulást tudott felmutatni. A New York-i székhelyű Pfizer, a világ legnagyobb gyógyszergyára azonban nem lehet biztos a második hely megtartásában: ha csupán 2,5 százalékkal visszaesnek a részvényárfolyamai, máris visszaelőzi a céget a Microsoft. Kent Hollenbeck, a Microsoft PR-ját végző Waggener Edstrom cég illetékese nem kívánta kommentálni a Bloombergnek a szoftvergyártó piacikapitalizáció-csökkenésére vonatkozó információit.

A Microsoft a hetedik legrosszabbul teljesítő cégnek bizonyult a 83 céget tartalmazó S&P technológiai index szerint. A központi vezérlőegységeket, CPU-chipeket gyártó Intel például 38 százalékkal javult. A Hewlett-Packard Co. és a Dell Computer Corp., a két legnagyobb PC-gyártó pedig 25, illetve 21 százalékkal emelkedett. Az S&P 500-as indexe egyébként 26 százalékot emelkedett március 11-ei mélypontja óta, a Microsoft ez idő alatt viszont csak 14 százalékot nyert (vissza).


Vészjósló részvényeladások

A Microsoft áprilisban bejelentette, hogy 12 havi árbevétel-növekedése (júliustól júliusig) 3,4-5,9 százalék közé fog csökkenni a jelenlegi pénzügyi évben elért 13 százalékos mutatóról. A Microsoft történetében először márciusban fizetett osztalékot részvényeseinek, méghozzá 8 centet papíronként. Elemzők szerint a kifizetés azt jelenti, hogy a cég gyorsan növekedő társaságok közül a lassan növekvők közé csúszik vissza.

Sok befektetőt az is megzavart, hogy a Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer nemrégiben 1,44 milliárd dollár értékben adott el részvényeket. (Tizenkét éve nem történt hasonló eset.) Ballmer arra hivatkozott, hogy diverzifikálja befektetéseit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik