Belföld

Vannak, akiknek megadatik, hogy azt is lássák, ami majd csak lesz, illetve, hogy úgy lássák, ahogy lesz. Az idő meg vagy igazolja őket - vagy nem. Ott van például Verne, akit magától értetődő természetességgel érzett Verne Gyulának a magyar gyerekek legtöbbje. Szinte minden bejött, amit Jules Verne megírt: repülőgép, tengeralattjáró, űrhajó, az elektromos áram felhasználása. Később, George Orwellt olvasva csak végigfut az ember hátán a hideg: te
2003. 06. 25. 08:48
A Világgazdaság birtokába jutott dokumentumok arra utalnak, hogy a Pannonplastban részesedést szerző Britton olyan kereskedelmi képviselettől kapta a felvásárláshoz szükséges pénz jelentős részét, mely jog szerint nem is létezhetne, hiszen az általa képviselt írországi cég évekkel ezelőtt megszűnt. Az ír Montrade vállalat ugyanis 2000 decemberében megszűnt, kereskedelmi képviseletét azonban csak ez év március 19-én törölték a cégbírós
2003. 06. 25. 08:17
Jövő ősztől valamennyi uniós tagállamnak biometrikus (ujjlenyomat-, írisz- vagy DNS-) azonosítókat kellene bevezetni úti okmányaiba az Európai Bizottság javaslatára. A magyar útlevelek jelenleg megfelelnek Brüsszel elvárásainak, de a tervezett változtatások a hazai okmányokat is érinteni fogják - számol be a Világgazdaság.
2003. 06. 25. 08:09
A meg nem erősített értesülés szerint Muhammad Szaid asz-Szahafot egy úttorlasznál tartóztatták le Bagdad egyik elővárosában. Közben az Egyesült Államok befagyasztotta a bukott iraki rendszer 55 legfőbb vezetőjének vagyonát.
2003. 06. 25. 08:06
közép- és kelet-európai országok kormányainak fel kell venniük a harcot a földrész legsebezhetőbb kisebbségét, a romákat egyre jobban sújtó szegénység ellen, amely a térség közös felvirágzásának fő akadálya - mutat rá a Világbank kedden közzétett jelentése.
2003. 06. 25. 08:04
Jó néhány üzletlánc menedzserének rándul össze a gyomra, ha meghallja a Wal-Mart Stores Inc. nevet. A cég, amely Nagy-Britanniában a vezető szupermarketláncot, a Tescót riogatja, Global Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. néven, hárommillió forint jegyzett tőkével, egyéb gazdasági tevékenységet segítő, illetve piackutató tevékenységi körrel céget alapított Magyarországon.
2003. 06. 25. 07:44
Jogosulatlanul szavazott és kapott tiszteletdíjat egy fideszes képviselő 7 hónapon át, mivel egy cégtisztsége összeférhetetlen volt országgyűlési mandátumával. Egy másik fideszes hasonló ügyéről a szocialisták a mentelmi és az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását kérik.
2003. 06. 25. 07:29
A Fidesz szerint a kórháztörvény semmisnek tekinthető, mert a parlament hétfő esti, a jogszabályról döntő rendkívüli ülését házszabály- és alkotmányellenesen hívták össze - közölte Rogán Antal, a párt frakcióvezető-helyettese kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
2003. 06. 24. 19:16
A olasz pénzügyőrség őrizetbe vett hat olyan személyt, akiről gyanítható, hogy pénzügyi és logisztikai segítséget nyújtva közeli kapcsolatban állt egy, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő iszlám szélsőséges csoporttal, és szerteágazó bűnözői tevékenységükből származó pénzösszegeiket külföldi - többek között magyarországi - bankszámlákon helyezték el.
2003. 06. 24. 18:28
A sátoraljaújhelyi képviselőtestület úgy szavazott, hogy az uniós csatlakozásra való felkészülés során tanítsák rovásírásra az önkormányzat képviselőit. A város polgármestere cserkész gyerekein látja, hogy a rovásírás hasznos. A honatyák így folyamatosan olvashatják a város határában levő honfoglalás korabeli temető sírfeliratait - írja az axel.hu.
2003. 06. 24. 17:36
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgató-helyettese kedden úgy vélte, javulnak a világgazdasági kilátások. Eduardo Aninat szerint, aki a német Ifo gazdaságkutató intézetben vázolta az IMF elképzeléseit, jövőre akár 4 százalékot is elérhet a globális növekedés.
2003. 06. 24. 17:19
Szauer Péter, a HVG Rt. ügyvezető igazgatója kedden az MTI érdeklődésére nem kívánta kommentálni a Handelsblatt című német lap értesülését, amely szerint 50 millió eurónak megfelelő összeget kértek volna azért, hogy az esseni WAZ-csoport 75 százalék részesedést szerezhessen a HVG Rt.-ben. A két fél hallgatási fogadalmat kötött a vételárral kapcsolatban, a Handelsblatt WAZ-körökre hivatkozva tette közzé az 50 milliós számot. Lutz Gland
2003. 06. 24. 17:09
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 56,74 pontos csökkenéssel, 7.786,98 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,72 százalékos visszaesés.
2003. 06. 24. 17:00
Nem kíván tárgyalni a heti munkaidő csökkentésének mértékéről és idejéről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói oldala a pénteki plenáris ülésen, legfeljebb annak elvi feltételeiről - hangsúlyozta Dávid Ferenc szóvivő, a napirendet előkészítő keddi szakbizottsági ülésen.
2003. 06. 24. 16:57
Olvasói sztorik