Belföld

Magyar bankok neve is felmerült az al-Kaidát támogató szélsőségesek kapcsán

A olasz pénzügyőrség őrizetbe vett hat olyan személyt, akiről gyanítható, hogy pénzügyi és logisztikai segítséget nyújtva közeli kapcsolatban állt egy, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő iszlám szélsőséges csoporttal, és szerteágazó bűnözői tevékenységükből származó pénzösszegeiket külföldi - többek között magyarországi - bankszámlákon helyezték el.

Több mint 170 pénzügyőr és rendőr “a nemzetközi terrorizmus elleni átfogó razzia” keretében kedd hajnalban átkutatott 40 házat Milánóban és környékén, hét feltételezett muzulmán szélsőségest keresve – írta a pénzügyőrség közleményében. A hétből hatot sikerült elfogni, a kézre nem kerített tunéziai már valószínűleg egy tunéziai börtönben ül.

Az AGI olasz hírügynökség szerint a hat őrizetbe vett közül öt tunéziai, egy pedig marokkói. Egyikük a milánói külváros, Gallarate mecsetének imámja, míg másikuk rajta van az amerikai hatóságok által összeállított körözött terroristák listáján.

A gyanú szerint közvetlen kapcsolatban álltak – esetleg maguk is tagjai voltak – az algériai muzulmán szélsőséges szervezet, az Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) milánói sejtjével, és azt pénzügyileg segítették. Valószínűleg eljárást indítanak ellenük a nemzetközi terrorizmusnak nyújtott pénzügyi és logisztikai támogatás, hamis számlák kiállítása, illegális bevándorlás segítése, orgazdaság, valamint hamis dokumentumok birtoklásának vádjával.

A feltevések szerint a csoport hamis számlák gyártásával, és különböző bűnügyi tevékenységek során pénzösszegeket halmozott fel, amelyeket aztán különböző külföldi bankszámlákon helyeztek el – Albániában, Szaúd-Arábiában, Belgiumban, Bulgáriában, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Ománban, Svájcban, Törökországban, Ukrajnában, Jemenben és Magyarországon.

Újsághírek szerint az olasz hatóságok olyan telefonhívásokat rögzítettek, amelyek bizonyítják, hogy az őrizetesek kapcsolatban álltak Ramzi bin al-Síbával, a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadások tavaly szeptemberben Pakisztánban letartóztatott egyik kitervelőjével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik