Belföld

Minden világversenyre esélyesként érkeznek, mégis csupán egy negyven évvel ezelőtti EB győzelem az, amit eddig fel tudtak mutatni. De miért ne éppen a szomszédban törne meg a jég?
2004. 06. 08. 11:24
Az újabb nagy generáció eljövetelét várja a bolgár közvélemény ettől a világversenytől. A csapat vezéregyénisége a mindössze 24 éves Sztilian Petrov, a Celtic kiválósága, de tehetséges, sikerre éhes fiatalokból akad még a bolgár keretben...
2004. 06. 08. 11:18
Szili Katalin házelnök sem tudott rendet teremteni Áder János és Kovács László napirend előtti vitáját követő hangzavarban. Negyedórás fegyelmezés után csak Kovács mikrofonjának kikapcsoltatásával lett újra rend az országgyűlésben.
2004. 06. 08. 09:49
Ma már nehezen titkolhatják el a diákok szüleik elől osztályzataikat vagy hiányzásaikat, egyre több iskola SMS-ben értesíti a szülőket gyermekük érdemjegyeiről -írja a Népszabadság.
2004. 06. 08. 09:20
Kisebb meglepetést okozott piaci körökben, hogy a világ legnagyobb szoftvercége tavaly komoly tárgyalásokat folytatott a sorrendben harmadik legnagyob szoftvergyártóval, a német SAP-vel az egyesülésről.
2004. 06. 08. 09:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,51 pontos emelkedéssel 11.234,65 ponton nyitott kedden. Az MTI által megkérdezett szakértők szolid emelkedésre számítanak.
2004. 06. 08. 08:57
A legfejlettebb nyolc ipari ország (G8) vezetője és szakértői Irak adósságcsökkentéséről tárgyalnak, ami azonban felerősítette azokat a félelmeket, hogy a legeladósodottabb szegény országok adósságkérdése a háttérbe kerülhet.
2004. 06. 08. 08:45
Szalay Attila, a HVB igazgatója szerint az új tulajdonosok is akarják a magyar és az osztrák tőzsde integrációját, csak a szerződéssel meg akarják várni a június végi közgyűléseket - adta hírül a Napi Gazdaság.
2004. 06. 08. 08:10
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hosszas huzavona után hétfőn egyetértésre jutott az iraki demokratikus állam megteremtését a nemzetközi jog keretébe foglaló határozattervezetről, amelyet várhatóan kedd este hivatalosan is elfogadnak.
2004. 06. 08. 07:39
Göncz Kinga, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára lesz Lévai Katalin utóda az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszteri poszton - erősítették meg nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselők hétfőn az MTI információját.
2004. 06. 08. 07:37
Majd egy évtizeddel legutóbbi látogatása után ismét Magyarországra látogat Ephraim Kishon, Kishon Ferenc, az egykori Ludas Matyi népszerű szerzője, a humoros írásairól, anekdotáiról, krokijairól világszerte ismert szatirikus író.
2004. 06. 08. 00:00

Több mint 1300 középiskolából, közel száz csapat nevezett arra a vetélkedőre, amelyet Robert Schumannról az Európai Uniót kigondoló, az ötvenes évek híres francia külügyminiszteréről neveztek el. A vetélkedőre a résztvevő diákoktól összesen 75 dolgozat érkezett, valamennyi az Európai Uniós Magyarország jövőjéről szól.
2004. 06. 08. 00:00
Majd egy évtizeddel legutóbbi látogatása után ismét Magyarországra látogat Ephraim Kishon, Kishon Ferenc, az egykori Ludas Matyi népszerű szerzője, a humoros írásairól, anekdotáiról, krokijairól világszerte ismert szatirikus író.
2004. 06. 08. 00:00
Az már biztos, hogy a kormányátalakítás nem vált májusi hagyománnyá, de az EP-választások után szinte biztosra vehető a kormány szerkezetének részben a hatékonyság növelését célzó átrajzolása.
2004. 06. 07. 17:16
Olvasói sztorik