Belföld

Csökkent az üzletek száma az első negyedévben

Az idén az első negyedévben 336-tal csökkent, a tavaly első negyedévihez képest pedig 1.800-zal nőtt a kiskereskedelmi üzletek száma a Központi Statisztikai Hivatal keddi jelentése szerint.

Március 31-én az országban közel 165 ezer kiskereskedelmi üzlet működött, a bolthálózat éves szintű növekedése a KSH szerint mérsékeltebb volt a korábbiaknál.

A működő üzletek 31 százaléka élelmiszer-és élelmiszer jellegű vegyes üzlet, 63 százalék az ettől eltérő vegyes, illetve szaküzletek aránya, a fennmaradó 6 százalékot pedig a gépjárműalkatrész-üzletek és töltőállomások alkották.

A negyedéven belüli csökkenést döntően az élelmiszer- és élelmiszerjellegű üzletek számának visszaesése okozta, a forgalom egyre inkább a hipermarketekbe koncentrálódik.

Az első negyedévi üzletszám-csökkenés a kisebb településeket érintette leginkább: a községekben, illetve a 2 ezer fő alatti településeken egy év alatt több mint 300 üzletet zártak be.

Legnagyobb számban a Közép-és Nyugat-Dunántúl(több mint 100-100 üzlettel)és a Közép-Magyarországi régiók üzletállománya csökkent.

Az újonnan nyílt üzletek összes alapterülete 661 ezer négyzetméter volt, az átlagos alapterület 104 négyzetméter.Az egy évvel korábbihoz képest megfigyelhető az alapterület növekedése 22 négyzetméterrel.

Tovább csökkent az egyéni vállalkozások által működtetett kiskereskedelmi üzletek száma: az első negyedévben számuk újabb 900-zal esett vissza, jelenleg országosan mintegy 73 ezer üzletet működtet egyéni vállalkozó. Ugyanakkor a társas vállalkozások által működtetett üzletek száma folyamatosan gyarapodott, a kiskereskedelmi üzlethálózat 56 százalékát ezek a vállalkozások működtetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik