122 év után a Vénusz ismét áthalad a Nap korongja előtt. Az égiek kegyesek, az időjárás hazánkban kedvező a megfigyeléshez.
Ma délelőtt a fél világ a ritka csillagászati jelenséget csodálja: a teljes átvonulás látszik ugyanis Európa és Ázsia szinte egész területéről, Afrika és Észak-Amerika keleti részeiről. Sőt, a Nap Japánban, Indonéziában és Ausztráliában is korongján a Vénusszal kel.
Óvjuk szemünket!
Az időjárás előrejelzések szerint jó esély van a teljes vonulás megtekintésére.
A jelenség megfigyelése megfelelő fénycsökkentés nélkül azonban veszélyes, így mindenképpen csak napszűrővel, például az 1999-es napfogyatkozásra vásárolt fogyatkozás-néző szemüveggel ajánlatos a Napba nézni. Távcsöves megfigyelés során szintén figyeljünk a szűrő használatára.
A nem megfelelő szűrők súlyos szemkárosodást, sőt akár vakságot is okozhatnak. Tilos a Napot szabadszemmel megfigyelni az alábbi módszerekkel:
kormozott üveggel, virág-csomagoló fóliával
CD, floppy lemezzel.
Mit láthatunk?
Az első kontaktus hazánkban reggel 7 óra 19 perckor látható: a Vénusz kívülről érinti a napkorong keleti peremét, ekkor kezd a Nap elé vonulni. A jelenség kezdete nehezen vehető észre.
A II. kontaktus kezdetekor a Vénusz már belülről érinti a napkorong keleti peremét. Ekkor látható először a feketecsepp-jelenség, azaz a bolygót látszólag egy fekete híd köti a Nap pereméhez, ami mintha nem akarná elengedni. A II. kontaktus 7 óra 39 perckor figyelhető meg.
Innentől kezdve a Vénusz keletről – nyugatra halad a Nap korongja előtt. A jelenség közepe 10 óra 22 perckor következik be.
Miután a Vénusz átvonult a Nap előtt, belülről érinti a nap nyugati peremét, amit újabb feketecsepp-jelenség előz meg.
Ez a III. kontaktus, és 13 óra 3 perckor jön el.
Végül a negyedik kontaktus során a Vénusz teljesen elhagyja a Napot, és kívülről érinti a nyugati peremét. Ez 13 óra 23 perckor figyelhető meg hazánkból.
A Vénusz 58 ívmásodperc átmérőjűnek, körülbelül a Nap harmincketted részének látszik majd.
Aki most lemarad a ritka jelenségről, annak a következő átvonulásra 2012. június 6-éig kell várnia. Az ezutáni legközelebbi alkalom már a következő évszázadban, 2117-ben lesz.