A szövetséges erők tizennégy hónapi megszállás után hivatalosan átadták a hatalmat Irakban az átmeneti kormányzatnak hétfő reggel, két nappal azelőtt, hogy azt eredetileg tervezték.
Az Európai Parlamentbe jutott szocialista képviselőket Szűcs Erika, Bán Imre, Csige Tamás és Mesterházy Attila váltja fel a Magyar Országgyűlésben - derült ki az MSZP közleményéből.
A MÁV Rt. holding jellegű átalakítását és az árufuvarozás privatizációját tervezi a gazdasági tárca. A legesélyesebb kérőnek a Deutsche Bahn (DB) tűnik - írja a Népszabadság.
Zbigniew Wróbel, a PKN Orlen lengyel olajipari nagyvállalat elnöke ultimátumot kapott: vagy távozik önként a cég éléről, vagy leváltják - jelentette több nem hivatalos forrásra hivatkozva a Gazeta Wyborcza című napilap.
José Manuel Durao Barroso portugál kormányfőt javasolja az Európai Bizottság élére az EU soros elnöke. Elemzők szerint a sajtó ismét komoly szerepet játszik a jelölt kiválasztásában.
Észtország, Litvánia és Szlovénia vasárnap csatlakozott az árfolyammechanizmushoz (ERM-II), amelynek keretében valutájuk árfolyamát az euróhoz kötik - jelentette be az Európai Bizottság.
A magyar munkaerő mobilitását közlekedési fejlesztésekkel igyekszik ösztönözni a készülő nemzeti foglalkoztatási akcióterv. Konkrét intézkedések nélkül ugyanis sok beruházás kerülhet veszélybe - írja a Világgazdaság.
Szerbiában Borisz Tadic, az ellenzéki Demokrata Párt jelöltje nyerte meg az elnökválasztást, a radikális párt alelnökével, Tomiszlav Nikoliccsal szemben a nem hivatalos eredmények szerint.
"Az egészségügyből hiányzó 1600 milliárd forint pótlásának megkezdését és törvénnyel garantált, ütemezett viszszajuttatását követeljük" – jelentette ki Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Magyar Hírlapban.
A Hídtechnika Kft. újíthatja fel a Komárom belterületén található, Budapest-Hegyeshalom vasútvonal feletti közúti hidat - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A NATO-n belül közös cél, hogy minden tagállam katonai erőinek 40 százaléka bevethető legyen katonai akciókban, 8 százalékuk pedig azonnal elkezdhesse feladatát - nyilatkozta Juhász Ferenc magyar védelmi miniszter a vasárnap este befejeződött védelmi miniszteri tanácskozás után.
A SAS, az üzleti intelligencia piac vezető vállalata egyedülálló megoldásokat kínál a vállalatoknak a rádiófrekvenciás azonosítási (RFID) adatok és más külső vagy belső forrásból származó adatok rendszerezésére, kezelésére, elemzésére és értelmezésére. A SAS Forum International 2004 rendezvényen a SAS bejelentette, hogy összes megoldása konfigurálható RFID-adatok kezelésére, elemzésére és kiaknázására.
Alig négy nap alatt 1669 felvételiző egyidejűleg 100 munkaállomás használatával írta meg felvételi vizsgáját, és néhány másodpercen belül láthatta vizsgája eredményét.
Egy félidőn keresztül hiába gyűrték egymást a csapatok, még helyzetekig sem nagyon jutottak. Azonban a második félidőben Koller fejesével és Baros két pazar góljával a csehek húsz perc alatt eldöntötték a továbbjutás kérdését.
Lesújtóak az első európai uniós pályázatbontási eredmények, alig 10 százalék tökéletes. „Sötét lónak" tartják a projektek készítői a hazai EU-bírálati rendszert. A hivatal szerint pedig tevékenységük nyitott könyv.
Több mint 8 százalékkal növekedett 2003-ban a reklámköltés a Magyar Reklámszövetség becslésen alapuló felmérése szerint. A teljes reklámpiac növekedésének üteme 2000 óta valamelyest csökkent.
Az Abu Muszab az-Zarkávi vezette terrorista csoport tagjai elraboltak három török férfit Irakban és azzal fenyegetőznek, hogy lefejezik őket, ha Ankara nem vonja ki erőit 72 órán belül az országból - jelentette szombaton az al-Dzsazíra.
Ankarába, hivatalos látogatásra, majd a NATO isztambuli csúcsértekezletére érkezett szombaton este George Bush. A török nagyváros pokolgép-robbantásokkal, tüntetésekkel, letartóztatásokkal fogadta az amerikai elnököt.
Bár nem született gól 120 perc alatt, mégis változatos, élvezetes mérkőzést láthattak a nézők. Holland és svéd kapufák, ziccerek sokasága maradt ki, így jöhettek a büntetők, amit a hollandok bírtak jobban idegekkel, így ők lesznek Portugália ellenfelei.
A HVB új tőzsdei vezetést akar, az indokok azonban még nem ismertek - állítja Jaksity György, a tőzsde elnöke, aki továbbra is a BÉT érdekeit kívánja képviselni a részvényesi részérdekek ellenében.