Belföld

Találkoztak a NATO védelmi miniszterei

A NATO-n belül közös cél, hogy minden tagállam katonai erőinek 40 százaléka bevethető legyen katonai akciókban, 8 százalékuk pedig azonnal elkezdhesse feladatát - nyilatkozta Juhász Ferenc magyar védelmi miniszter a vasárnap este befejeződött védelmi miniszteri tanácskozás után.

Megtartották vasárnap este az isztambuli NATO-csúcsértekezlet első hivatalos eseményét, a 26 tagállam védelmi minisztereinek találkozóját.

Juhász Ferenc a néhány perccel korábban befejeződött védelmi miniszteri tanácskozás eseményeiről számolt be: ez a találkozó előkészítette a hétfőn és kedden sorra kerülő csúcsértekezletet. Mint mondta, több tagállam is jelezte, hogy ők túl akarják teljesíteni a 40 százalékos célkitűzést, amely egyébként nem újdonság, már korábbi határozatokban is szerepel – s a magyar kormány is teljes mértékben egyetért azzal, hogy a haderő fejlesztésénél elengedhetetlen a hadrafoghatóság, a bevethetőség javítása. Juhász Ferenc ebben a kérdéskörben még azt emelte ki, hogy az egész folyamat a tagállamok kölcsönös ellenőrzése alatt zajlik majd: azaz egyik országnál sem lesz elég pusztán bejelenteni a cél elérését.

Bár a NATO-csúcs hivatalos megnyitója csak hétfő reggel lesz, a védelmi miniszterek – köztük Juhász Ferenc, a magyar tárca vezetője – már előző este megbeszélésre gyűltek össze, hogy előkészítsék a másnapi tanácskozást, s áttekintsenek néhány fontos katonai-biztonságpolitikai kérdéskört.

Eközben megérkezett Isztambulba a csúcsértekezlet szinte összes résztvevője: itt van már George Bush amerikai elnök is, aki ankarai tárgyalásai után, vasárnap délután repült át a csúcstalálkozó helyszínére.

Vasárnap Isztambulba érkezett az iraki külügyminiszter, Hosjar Zebari is: a politikus Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel és Colin Powell amerikai, illetve Jack Straw brit külügyminiszterrel folytat megbeszéléseket, de – miközben a NATO-csúcs egyik legfontosabb vitakérdése Irak lesz – egyelőre nincs szó arról, hogy a csúcstalálkozón is felszólal.

Irakban a politikai rendezés az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján és az ENSZ aktív részvételével halad előre – hangsúlyozta Hosjar Zebari iraki külügyminiszter vasárnap abból az alkalomból, hogy az isztambuli NATO-csúcs keretében először találkoztak a NATO 26 országának külügyminiszterei és az iraki ideiglenes kormány külügyminisztere, illetve védelmi minisztere. Mint mondta, napokon belül, június 30-án sor kerül a hatalomátadásra. Ezt követően a kormány legitimitásának erősítése érdekében nemzeti konferenciát hívnak össze az ENSZ támogatásával – idézte Zebari szavait az MTI-nek nyilatkozva Kovács László külügyminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik