Belföld

Ütemezett béremelést követelnek az orvosok

"Az egészségügyből hiányzó 1600 milliárd forint pótlásának megkezdését és törvénnyel garantált, ütemezett viszszajuttatását követeljük" – jelentette ki Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Magyar Hírlapban.

Az ötvenszázalékos béremelés hatása tünedezőben, a finanszírozás javítása és egy orvosi életpályamodell kialakítása elkerülhetetlen – hangoztatják a szakmai szervezetek. Az egészségügyi tárca szóvivőjének elmondása szerint őszre várható az orvoshiányt enyhítő cselekvési terv.

Barta Péter, a Magyar Rezidensszövetség (MRSZ)elnöke kifejtette: perspektívát jelentő konkrét bérfelzárkóztatási programra, a bírói hivatáshoz hasonló egzisztenciális életpályamodellre lenne szükség, amely megállítaná a fiatal orvosok elvándorlását.

A Magyar HÍrlap által megkérdezett kórházakban a kelleténél 5–15 százalékkal kevesebb doktor van. A szakorvosok egyharmada öt éven belül nyugdíjba megy, az utánpótlás pedig nem elég. A frissdiplomások harmada továbbtanul, vagy elmegy inkább orvoslátogatónak.

A gyógyítóknak csak 29 százaléka harminc év alatti. Ráadásul épp ez az a korosztály, amely nyitott az európai uniós munkavállalásra. Ezt megerősítették az egészségügyi minisztériumtól kapott információk is: a szükséges papírokat igénylők többsége harminc körüli férfi. Bár Tóth Judit szóvivő hangsúlyozta: csak 182-en (közülük száz magyar állampolgár) kérték az igazolást a csatlakozás óta. Az orvoshiány nem magyar specialitás, nem véletlenül várják tárt karokkal a magyarokat Németországban és Angliában.

A két évvel ezelőtti ötvenszázalékos béremelésnek köszönhetően több mint kétezer korábbi pályaelhagyó nővér tért vissza eredeti szakmájához. Az akkori tartós nővérhiány megszűnt, ám mivel azóta nem nőtt az ápolók bére, több helyen újabb pályaelhagyási hullámtól tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik