Nehéz jósolni vagy fogadást kötni arra, hogy ki az esélyesebb a Győr nagy részét magában foglaló 1-es választókerületben. Az észak-dunántúli megyeszékhely politikai folyamatai ugyanis országos minták alapján bajosan ítélhetők meg. Országgyűlési választáson 2006-ban győzött itt legutóbb nem fideszes politikus. Akkor az a Balogh József jutott a még 3-as számúnak nevezett kerületben mandátumhoz, aki 1994 óta MSZP-s színekben volt a város polgármestere, és már a 2002-es parlamenti választáson is nyert. A 2006-os önkormányzati választáson viszont nem indult, utódjelöltje, Kun András pedig vereséget szenvedett a város közéletének máig megkerülhetetlen szereplőjétől, Borkai Zsolttól.
2010-től mostanáig a Fidesz vitte a két győri parlamenti mandátumot, és bár a polgármesteri címet 18 év után elveszítette, a 2024-es önkormányzati választáson is a tizenöt egyéni mandátumból tizennégyet megnyert, amivel a kormánypártnak meggyőző többsége van a botrányoktól hangos közgyűlésben Pintér Bence polgármester csapatával szemben.
Ügyekből és bukásokból az előző években sem volt hiány, ezek pedig
Alább erre a viszonyrendszerre is kitérünk.

