Belföld

Elfogadták a 13. alaptörvény-módosítást, nincs kegyelem a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőinek

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Kedden az Országgyűlés tizenharmadszorra módosította a 2010-ben elfogadott Alaptörvényt. Ezt a képviselők 152 igen, egy nem szavazattal hagyták jóvá.

Az Orbán Viktor által javasolt módosító jogszabállyal a kegyelmi botrányból kifolyólag csökkentették a köztársasági elnök jogkörét: többé nem részesülhetnek államfői kegyelemben azok, akik gyermekek ellen követtek el bűncselekményeket.

A törvény arról is rendelkezik, hogy az elnök ezentúl a kormány tagjának ellenjegyzése nélkül gyakorolhatja egyéni kegyelmezési jogát.

Az Orbán-kormány az alaptörvény újabb módosításával a bicskei gyermekotthonból induló botránysorozatra reagál. Novák Katalin előző köztársasági elnök tavaly a pápa látogatásra hivatkozva elnöki kegyelmet adott az intézet igazgatóhelyettesének, aki segítette a pedofil igazgatót a rá terhelő vallomást tevő gyerekek kényszerítésében. A sajtó ezt februárban írta meg, aminek következtében Novákkal együtt a kegyelmet ellenjegyző Varga Judit igazságügy-miniszter, később Balog Zoltán református püspök is belebukott az ügybe.

A parlament döntött a gyermekvédelmi törvény módosításáról is, ami a többi között szigorítja a pedofil bűncselekmények büntetési tételeit, a gyerekek táboroztatásának feltételeit, valamint eltörli a 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elévülését. A törvénycsomag megtiltja, hogy az ilyen bűncselekmények elkövetői erkölcsi bizonyítvány szerezhessenek, és a gyermekvédelmi intézmények felügyeletét, illetve a dolgozókra vonatkozó követelményeket is szigorítja.

A parlament emellett Juhász Imrét megválasztotta az Alkotmánybíróság következő elnökekének. A 148 jelen lévő képviselőből egy nem vett részt az erről szóló titkos szavazáson, 137-en igennel, 5-en nemmel voksoltak, 5-en tartózkodtak.

Az Országház elfogadta Hankó Balázs kulturális miniszterré való kinevezését is, amivel Csák Jánost váltja a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) élén. Hankó eddig a felsőoktatásért, szakképzésért, felnőttképzésért, és még az innovációért is felelt államtitkáraként a tárcánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik