A Margó Irodalmi Fesztiválra jelent meg az új novellásköteted Edith Liebermann semmi kis élete címmel. Van-e benne olyan írás, amit a romagyilkosok inspiráltak?
Nincs, mert erről a témáról korábban írtam egy teljes könyvet. A mostani novelláskötetem íve időben 1976-tól napjainkig, a mesterséges intelligencia világáig húzódik. Mikrotörténetekről van szó egy idővonalra felfűzve, úgyhogy a könyv szerkesztője, Cserna-Szabó András a „történelemkönyv” alcímet javasolta, de ezt túlzásnak ítéltem – hiszen teljességre nem törekedtem –, helyette „grídnovellák idővonalon” lett az alcím. A greed magyarul mohóságot jelent – tavalyi regényemnek is ez a címe –, abban a mohóságról írtam spirális szerkezetben. A mohóságról, mint társadalmi jelenségről, a mohóság ugyanis alapvetően meghatározza a korszakot, amelyben élnünk adatik. A novelláskötet szerkezete egyszerűbb, lineáris, kronologikus, az elmúlt közel ötven évre reflektál egy mohó punk nézőpontjából, olyan világra, amit a mohó vadkapitalizmus és a hatalmi arrogancia határoz meg, újabban már a mesterséges intelligenciával is megtámogatva.
Térjünk át egy másik, ugyancsak aktuális munkádra: hogyan kerültél kapcsolatba a börtönben ülő Kiss Árpáddal, s hogyan sikerült rávenned őt arra, hogy megnyíljon előtted?
Nem biztos, hogy minden olvasó tudja, ezért az előzményekről hadd mondjam el, hogy a Kiss Árpád és társai ellen indult büntetőeljárást a kezdetektől fogva követtem. Végigültem a tárgyalásokat, amiben hasznomra volt, hogy jogvégzett ember vagyok, igaz, nem tartom magamat jogásznak. Kiss Árpád személye az első pillanattól kezdve érdekelt, de hiába kértem, sajnos, korábban nem adott interjút, nagyjából két évvel ezelőtt azonban ő maga keresett meg engem azzal, hogy beszélni akar velem.
Két alkalommal skype-on beszélgettünk, aztán kétszer személyesen a X. kerületi gyűjtőfegyházban. Ezek hosszú, részletekbe menő beszélgetések voltak.
A négy elkövető közül miért éppen ő érdekelt?
Mert a bírósági tárgyalások során érezhető volt rajta, hogy a másik három vádlottal szemben Kiss Árpád analitikus gondolkodásra képes, művelt, magas intelligenciájú ember. Ezt alátámasztotta Hajdu Szabolcs filmrendező barátom is, aki elmondta nekem, hogy Kiss Árpád neki jó barátja volt még gimnazista korukban Debrecenben. Szóval Kiss Árpád személyisége meglepett, érdekelni kezdett az életútja, eléggé bele is ástam magamat a sorozatgyilkosság témájába, az Élet és Irodalomban cikksorozatot publikáltam a perről, majd az ügyről 2016-ban könyvet írtam Arcvonal keleten címmel.
Mi volt az első reakciód, amikor Kiss Árpád azzal keresett meg, hogy beszélni akar veled?
Természetesen a meglepetés, aztán persze kíváncsi lettem, hogy mit is akarhat, mert, mint mondtam, ő nem olyan alacsony intelligenciával rendelkező, átlagos szélsőjobboldali, rasszista figura, mint amilyennek a másik három elítéltet tartom. Fontos megemlíteni, hogy többen is részt vettek bűnsegédként a bűncselekmény-sorozatban, ám rajtuk átsiklott a nyomozás és a bírósági eljárás. Az említett négy beszélgetés alatt sok mindent elmondott, konkrét neveket is említett, de ezeket nyilvánosan nem idézem a személyiségi jogok miatt, és az ehhez kapcsolódó további nyomozás és a jogi lépések megtétele nem az én tisztem.
A legmeglepőbb dolog az volt, hogy az elbeszéléséből érdekes politikai összefüggések kezdtek kibontakozni. Figyelemre méltó megállapításokat tett a jelenlegi és az elkövetés idején regnáló politikai oldalakra vonatkozóan is.
Annak dacára, hogy az újságírásban én úgymond magányos harcos vagyok, tehát nem tudom felvenni a versenyt egyik oknyomozó portállal sem, Kiss Árpád állításait természetesen próbáltam ellenőrizni, és azt tapasztaltam, hogy mindkét politikai oldal nagyon hárítja ezt az ügyet, ez még mindig „forró krumpli”, ahogy egyik beszélgetőpartnerem mondta.
Mi motiválhatta Kiss Árpádot, hogy nyíltan beszéljen veled a bűncselekményekről?
Az ÉS-ben tavaly írtam egy cikket Gyónás, manipuláció, csapda címmel, s azt gondolom, hogy e három fogalom mindegyike szerepet játszhatott a megnyílásában. Valóban éreztem benne valamiféle meggyónni vágyást, a szakértők mondják is, hogy a tényleges életfogytosok, mint amilyen Kiss Árpád, tíz–tizenkét év börtönlét után döbbennek rá, hogy az életük nem fog megváltozni soha többé. Ilyenkor sokan bekattannak, vagy legalábbis teljesen megváltoznak.
A csapda szóval mire utaltál?
A csapdamotívum háttere az, hogy amikor a negyedrendű elítélt, Csontos István tavaly tizenhárom év után kiszabadult, megkereste Kiss Árpádot egy jobboldali lap, és akkor már teljesen más kontextusban adott elő bizonyos dolgokat, mint nekem. Az én esetemben, akit nyilván libsi újságíróként, filmrendezőként könyvelt el, máshova tette a hangsúlyokat, mint amikor a jobbosoknak nyilatkozott, azaz a jobbos újságíróknak adott nyilatkozatában más dolgokat helyezett a fókuszba, mint amikor velem beszélt.
Azért ez sokat elárul a mondandója igazságtartalmáról is, nem?
Nincs meg hozzá az eszközrendszerem és apparátusom, hogy az állításai igazságtartalmát száz százalékban le tudjam ellenőrizni, de dolgozom rajta. A nekem elmondott narratívája szerint ő „menedzseriális bűnsegédi szerepet” játszott a romagyilkosságokban, szervezőkészségét állította öccse, a másodrendű elítélt és társai szolgálatába, és ő maga, a saját bevallása szerint személyesen nem ölt meg senkit. Igaz, azt elmesélte nekem, hogy a többiek rá akarták venni gyilkosságra, magyarán azt akarták, hogy ő is „bizonyítson”. Állítása szerint terveztek egy politikai indíttatású merényletet, amelynek az elkövetője ő lett volna, de ez meghiúsult, mert a kiszemelt áldozatot, aki egyébként egy politikus volt, a tervezett merénylet éjjelén nem találták otthon.
Említetted egy magánbeszélgetésünkben, hogy Kiss Árpád a veled folytatott beszélgetések során megnevezett egy „szponzort” is, aki állítólag fedezte a bűncselekmények elkövetéséhez szükséges kiadások egy részét. Mi az, amit erről az emberről publikusan elmondhatsz?
Tény, hogy Kiss Árpád megnevezett egy finanszírozót, akitől állítólag többször vett át nagyobb összegeket lőszervásárlásra. Amit elmondhatok erről a „szponzorról”, hogy a magyar szélsőjobboldalon erős beágyazottsággal bíró személy, aki néhány évig a Jobbik önkormányzati képviselője volt egy vidéki városban, de már nem az.
Biztos vagyok benne, hogy a Kiss Árpáddal skype-on és személyesen készített interjúidat a megfelelő rendvédelmi szervek, titkosszolgálatok és hatóságok élőben hallgatták. Van-e arról tudomásod, hogy az állításai nyomán indult-e nyomozati eljárás különböző, általa megnevezett személyekkel kapcsolatban?
Abban nem látnék semmi kivetnivalót, hogy egy sorozatgyilkosságért elítélt, tényleges életfogytos rabbal folytatott beszélgetést lehallgat a titkosszolgálat, ez a dolga. Arról viszont nem tudok, hogy az elmúlt két évben bármilyen eljárás indult volna az ügyben. Tudomásom szerint utoljára úgy két éve került ez szóba, amikor Kiss Árpád perújrafelvételi eljárást kezdeményezett, de azt a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen elutasította. Ennek kapcsán pedig muszáj elmondanom, hogy a táblabíróság határozata után egy nyugalmazott rendőr dandártábornok kereste meg Kiss Árpádot azzal, hogy esetleg tudnának neki segíteni egy esetleges perújrafelvételben úgymond „odafentről”. És azt kérte cserébe, hogy Kiss Árpád az „odafentről” elvárt politikai árnyalásban adjon elő bizonyos történeteket. Úgy tudom, Kiss Árpád elutasította az együttműködést, fel is jelentette a nyugalmazott rendőrt, és a feljelentését elutasították.
Mi a célod az anyaggyűjtéssel? Mivel szeretnél a nyilvánosság elé állni?
Egy dokumentumfilmet szeretnék forgatni, amelynek alapja az a négy beszélgetés, amit Kiss Árpáddal folytattam. Természetesen sokat kéne még forgatni hozzá. Hiszen a romagyilkosságok háttere és lefolyása, s azon belül Kiss Árpád személyes története annyira erős és megrázó téma, ami olyan nagyságrendű filmet feltételez, mint például Werner Herzogtól az Into the Abyss, amely egy texasi hármas gyilkosság történetét dolgozta fel, vagy Joshua Oppenheimernek a The Act of Killing című filmje, amely régi indonéziai tömeggyilkosságokról szól a mából, megrendítően.
Tehát nem napi politikai tárgyú alkotást képzelek el, hanem olyan filmet, amely a cigányság és a többségi társadalom együttélését, valamint a magyar szélsőjobbnak a rendszerváltás óta tartó újbóli felemelkedését mutatja be Kiss Árpád személyiségképletén keresztül.
Nagyon fontosnak tartom, hogy amikor Magyarországon olyan filmeket mutatnak be, mint a Szíven szúrt ország, vagy az Elk∗rtuk, akkor a romagyilkosokról is legyen egy olyan filmünk, amely az elkövetői oldallal foglalkozik, ha tetszik, készüljön el egy Hungarian History X. Fliegauf Bence remek és díjazott Csak a szélje vagy Fuchs Máté Feldolgozatlanul című dokumentumfilmje az áldozati oldal szemszögéből nézett a témára, Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című alkotása pedig a bírósági tárgyalást taglalta. Több emberrel tárgyaltam arról, hogy miképpen lehetne jelentősebb forrásokat szerezni egy nemzetközi szinten is érdeklődésre számot tartó filmre, hiszen elég komoly tőke kell ahhoz, hogy egyes valós eseményeket akár játékfilmes eszközökkel forgassunk le.
Álnaiv kérdés, de fölteszem: magyar állami forrásokat remélsz?
Hogy is mondjam finoman: egy klasszikus, régi nyugatnémet fogalommal élve én ebben az országban filmesként „Berufsverbot”, azaz „foglalkoztatási tilalom” alá esek, kevésbé finoman fogalmazva feketeseggű vagyok. Tehetős magyar magánszemélyek, alapítványok, külföldi támogatók segítségében bízom, kérdés persze, hogy a most formálódó „szuverenitásinak” nevezett cenzúratörvény ezt majd mennyiben érinti.
