Kormánypárti képviselők szerint tévhiteket és méltatlan támadásokat fogalmazott meg Magyarországgal és a magyar kormánnyal szemben az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációja, amely kedden folytatott tárgyalást az országgyűlési bizottságok képviselőivel – írja a távirati iroda.
Jól és jogszerűen hasznosulnak-e Magyarországon az uniós támogatások – leginkább erre kíváncsi az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrzési bizottságának május 15-17. között Magyarországon tartózkodó küldöttsége. A vizsgálódás tétje nagy, hiszen a jogállamisági eljárás keretében befagyasztott 6,3 milliárd euró felzárkózási támogatáshoz és a helyreállítási alapból jutó 5,8 milliárd euróhoz csak azután juthat hozzá Magyarország, ha teljesítette a korrupcióellenes intézkedéseket és részben megreformálta a bírósági rendszerét.
Bánki Erik az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a keddi tárgyalás utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: a gazdasági és az igazságügyi bizottság, illetve az európai ügyek bizottságának képviseletében alapos és minden részletre kiterjedő bevezetőt tartottak, a Európai Parlament delegációja részéről felvetődött kérdésekből viszont egyértelműen azt a következtetést vonták le, hogy a legjelentősebb ügyekben sajtóértesülésekre hagyatkozva formálnak véleményt.
Alapvető tévedéseket és tévhiteket fogalmaztak meg, többek között a kormány gazdaságpolitikájával, a különadókkal, a közbeszerzések működésének az átláthatóságával és a rezsiköltségek kérdéskörével kapcsolatban is.
Bánki megjegyezte azt is: 2010 óta a bizottság már harmadszorra vizsgálódik Magyarországon, 2010 előtt viszont, amikor a Gyurcsány-kormány “meghamisította a költségvetési számokat”, egyetlen alkalommal sem jártak itt.
Bánki Erik hangsúlyozta: a delegáció tagjai például arról beszéltek, hogy a kormány diszkriminatív gazdaságpolitikája, illetve a különadók miatt tömegesen menekülnek el a multinacionális cégek Magyarországról. Hozzátette: a helyzet ezzel éppen ellentétes, a német cégek vezetőinek több mint 70 százaléka, az amerikai cégek esetében pedig több mint 80 százalék véli úgy, hogy szívesen fektetne be legközelebb is Magyarországon, mert kiszámítható jogszabályi és jó adózási környezet vonatkozik a működésükre.
Vejkey Imre, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának KDNP-s elnöke azt hangsúlyozta: a tárgyaláson az Európai Parlament delegációja számára egyértelműen bebizonyították, hogy Magyarország egy modern, demokratikus jogállam, ahol független intézmények működnek. Ugyanakkor – folytatta – rendkívül méltatlan támadást kaptak a delegációtól, először a miniszterelnök, majd saját személyüket érintően is, amelyet határozottan visszautasítottak.
Juhász Hajnalka, az európai ügyek bizottságának KDNP-s tagja azt mondta: a tárgyaláson a delegáció egyes tagjai olyan kritikai hangnemet ütöttek meg, ami a költségvetési ellenőrző bizottság semlegességét is megkérdőjelezi. Hozzátette: csak kritikákat kaptak a bizottság részéről, megfogalmazott kérdéseik nagy része pedig elsődlegesen politikai indíttatású volt.
Korábban a Fidelitas valutakötegekkel várta az uniós pénzek felhasználását vizsgáló brüsszeli delegációt.