Belföld

A plébánia nem tudott elszámolni Százhalombattának a támogatási milliókkal: elsimították az ügyet

Jászai Csaba / MTI
Jászai Csaba / MTI

Nagy volt az egyetértés a százhalombattai önkormányzat március 27-i pénzügyi bizottsági ülésén abban, hogy a római katolikus plébánia kényes helyzetbe hozta a képviselőket.

A lapunk birtokába jutott jegyzőkönyv tanúsága szerint Nagy Balázs János alpolgármester azt mondta: csak ingatta a fejét, és kereste a helyzethez illő kifejezéseket, amikor olvasta az előterjesztést, amely a plébániának nyújtott hárommilliós támogatás sorsát tárgyalta. Az alpolgármester a testület több tagjához hasonlóan azt hangoztatta, szerinte nemcsak jogos elvárás, hanem törvényi kötelezettség is, hogy az önkormányzattól érkező pénzt arra költsék, amire kapták.

A bizottsági vitában az is elhangzott, hogy az önkormányzat által támogatott más egyházi szervezetek és civil egyesületek számára meglehetősen rossz példát mutat a plébánia eljárása. Az általános sajnálkozást követően a bizottság mégis egyhangúlag támogatta Vezér Mihály polgármester előterjesztését.

A polgármester által jegyzett dokumentum szerint 2022 januárjában Illéssy Mátyás plébános kérelmére a képviselőtestület hárommilliós vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a parókiának. A kérésnek megfelelően

  • kétmilliót a villany- és fűtési rendszer felújítására,
  • egymilliót pedig a Szent László templom búcsújára és egy templomi zenei rendezvényre.

Az elszámolási határidő 2022. decembere volt. A plébánia által benyújtott számlák jó részén azonban már első blikkre is látszott, hogy nem lehet őket elszámolni. Volt olyan, amelyről nem volt megállapítható, milyen munkálatokról szól, volt, amelyikhez nem csatoltak szerződést vagy teljesítésigazolást, és volt olyan is, amely egyáltalán nem felelt meg a támogatási szerződés felhasználási jogcímeinek.

Az ellenőrzést követően az önkormányzat jelezte a plébániának, hogy hiánypótlásra lesz szükség, de a kijelölt határidőig nem jöttek újabb papírok. Végül több mint 2,4 millió forintról nem került elő megfelelő számla.

Illéssy plébánost közben tavaly a székesfehérvári megyés püspök határozatlan időre betegszabadságra küldte. Utódja, Bódai József pedig az idén februárban arra kérte a városvezetést, hogy módosítsák a szerződési feltételeket, és számolják el a tavaly tavaszi és nyári viharok után elvégzett tetőjavításokat.

Vezér polgármester az előterjesztésben azt írta, hogy a plébánia viselkedése kimeríti a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználását.

Azt is felidézte, hogy a szerződés aláírásakor Illéssy atya vállalta, hogy a pénzek szerződésnek nem megfelelő felhasználása, vagy jogosulatlan igénybevétele esetén a törvényi előírásoknak megfelelően kamatostól kell visszafizetni a vitatott összegeket.

A polgármester mindezek kifejtése után mégis azt kérte a testülettől, hogy méltányossági alapon tekintsen el a pénz visszafizettetésétől. „Tekintettel az egyház anyagi helyzetére (a Covid ideje alatti bezárások jelentős pénzkiesést jelentettek, tartalékaikat felélték) és arra a tényre, hogy a felmerült kiadások a templom épületének a tavaszi és nyári viharkárok okozta vis-major helyzetből adódó halaszthatatlan felújítását szolgálták, méltányossági alapon javaslom, hogy a képviselő-testület tekintsen el a támogatási szerződésben foglalt támogatásból a célnak nem megfelelően felhasznált 2,41 millió forint támogatási összeg visszafizetésétől” – írta a polgármester.

A javaslatát a képviselők nagy többsége meg is fogadta, és a pénzügyi bizottság után március 30-án két képviselő kivételével a testület is megszavazta a méltányosságot. A renitensek egyike, Mánya Zsolt ellenzéki képviselő lapunknak azt mondta, hogy furcsa döntésnek tartja a támogatás ügyének „elsikálását”, ehhez hasonló esetre nem is emlékszik a hivatali ideje alatt. Szerinte a döntéssel a képviselő-testület olyan rossz precedenst teremt az önkormányzat által támogatott szervezetek előtt, amelyet később nehéz lesz kimagyarázni.

A Székesfehérvári Egyházmegye a 24.hu kérdésre azt írta, a püspökségnek korábban nem volt tudomása a többmilliós támogatás felvételéről, most azonban tájékozódtak, és ők úgy tudják, hogy az önkormányzat „jóváhagyta”, hogy a viharkárok okozta kiadásokat fizessék a pénzből.

Sikerült elérnünk Illéssy Mátyást is, aki viszont nem akart nyilatkozni. Illéssy, aki jelenleg az egyház keretein kívül dolgozik, annyit mondott, neki nincs köze a pénzhez, a támogatás elszámolása miatt nem őt kell keresni.

Kerestük Vezér polgármestert is. Azt kérdeztük, miért döntöttek a méltányosság mellett, ha ilyen nagyarányú volt a problémás számlák összege, illetve azt is, hogy az önkormányzat szerint ki hibázott az elszámolásnál. Választ egyelőre nem kaptunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik